Ebben a sajnálatos karanténhelyzetben,bármilyen furcsa is, lényegesen kevesebbet olvasok.
A késő esti szokás megmaradt, de az azt megelőző órákat családi "program" váltotta fel az elmúlt hetekben.
Többnyire filmeket nézünk, max. közvetlen elalvás előtt egy félórácskára veszem elő az olvasómat.
Az igazsághoz tartozik, hogy a szokásostól eltérő családi kontaktus hiánya is inkább ezen kapcsolatok (ha már csak ez marad a távolság miatt) legalább online ápolására inspirál.
Ezért nem visz rá a lélek, hogy egy könyvvel félrevonuljak.
Tehát, ha nem film, akkor csevegés, elsősorban a családi háztól távol rekedt lányainkkal.
Online.
De azért, ha lassan is, csak sikerült egy-egy listás könyv végére érni. Nem igazán tudok elmélyülni komoly, mély "mondandót" most nehezen emésztek.
Nyilván, mert ilyennel van tele a villág ezen időszakban.
Mintha egy regény lenne... csak kár, hogy nem fantasy... :-(
A helyzet ellenére nem egy könnyed történetet választottam. Igaz olyan, a stílusa mintha az lenne. Valójában nagyon kemény. A, most már mondhatjuk, egykori szeptember 11. mély nyomot hagyott maga után minden jó érzésű emberben, szerte a világon.
El se tudjuk képzelni, hogyan élte meg egy átlagos kiskamasz fiú édesapja elvesztését a terrortámadásban.
Akkor meg főleg nem, ha ez a kisfiú nem átlagos.
Ez utóbbi okból kifolyólag adódnak a regényben mosolyra csábító pillanatok, de inkább keserédes lenne itt a megfelelőbb kifejezés.
Van egy kulcs....amihez nem könnyű egy nagyvárosban megtaláni a zárat...
Érzékenyen érintett...
Meg kellene néznem a filmet is...de most valahogy nincs hozzá hangulatom.
A szereplők ismeretében adok neki egyszer majd esélyt....
Ismertető itt.