Jadviga ​párnája

Závada Pál munkái közül ez az egyetlen, amit olvastam. Úgy általában kortárs magyar írók valamiért eléggé háttérbe kerültek nálam.

Pedig ez a könyv is igazolta, hogy sok kincs van köztük. 
Mert ez az volt.
 Nem is kicsit.

Nagyon meglepett a regény stílusa, a tartalma meg főleg.

Bár sehol se találtam rá utalást, szeretném, ha hihetném, hogy 

  ilyen intim témát, ilyen szinten valóban lejegyeztek akkoriban, 

ami ráadásul zseniális formában került az olvasó elé...

Olvasás közben arra gondoltam, Anna után kifogtam megint egy zűrös nőszemélyt, ráadásul még korszakban is igencsak "közeliek" voltak. De Jadviga bőven túltett Annán... pedig ő másképp "gyilkolt".

Ez egy napló, amit Osztatní András kezdett írni, a  Jadvigával történő házasságkötése előtti napon. Nagy reményekkel vágott bele, nem csak a naplóba, hanem a házasságba is. Nagyszerű ember volt, de ebben a frigyben nem sok öröme telt...és közben minden széthullott körülötte. A családja, a barátságok, a gazdasága, az egész élete... mert a szerelem már ilyen, mindent felülírt. Igen, ő itt hibázott, de mégse tudtam haragudni rá, sőt, sajnáltam, talán szántam is kicsit. 
(Igaz néha felmerült bennem, hogy a fenéért nem rúgja ki az asszonyt két lábbal :)

Túl jólelkű, túl jóhiszemű volt mindenkivel, de legfőbb "hibája" az volt, mindennél jobban szerette a feleségét, aki viszont, nem tudott, sőt nem is akart megfelelni a férjének. 

Ebből következik a kérdés, miért is ment hozzá...

Jadvigát nem szerettem, elárulom, hogy a "moderátor" volt  a kedvencem ...

Jadviga az a  fajta nő, aki kihasználta a férfiakat,  igyekezett belőlük a legtöbbet a maga javára fordítani. Természetesnek vette, hogy az anyagiak rendelkezésére állnak, neki a testiség állt élete középpontjában, ennek hajhászása. 

Szaladt a szekér után, ami nem vette fel, vagy csak röpke utakra, ami viszont egy életre elszáguldott volna vele, ami kénye-kedve szerint rendelkezésére állt, azon nem tudott megmaradni. 
Valahogy ez a lényege.

Jadviga kihasználta a férjét, ahogy őt meg a szeretője.

Napjainkban fel se tűnne egy Jadviga. 

Az viszont feltűnt, ahogy az intim, szerelmeskedő pillanatok annyira aprólékosan vannak ábrázolva, hogy már-már belepirul  egy prűdebb olvasó. Vagy, ahogy én is tettem, ismét elolvastam egy bekezdést, hogy valóban jól értettem-e.

Azt hittem az elején, hogy a különös stílusa, a sok szlovák kifejezés  majd zavaró lesz, de inkább kíváncsivá tett.

Eleinte csak ezek kaptak  kielégítő magyarázatot a lábjegyzetben, egy idő után  olyan kiegészítések is belekerültek, amelyek egyre jobban izgatták a fantáziámat a lábjegyzetíró személyét illetően.

És ezek a jegyzetek, egy hosszabbak lettek... a napló vége csak elszomorító, amolyan keserédes lábjegyzet, már sok évvel későbbről. Természetesen megtudjuk ki volt ő...Nekem a történet legkedvesebb alakja...aki szerette a macisajot :-)

Azért még megemlíteném, hogy érdekes a történelmi háttér is, bár csak villanásokra, de a szlovákiai magyarság, a háborúk, Trianon, és a többi, mind része a regénynek, a naplónak, hiszen ezek minden szereplő életét érintik.

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyabb irodalmi csodájával volt dolgom. 
Nehéz rá szavakat találni.

Ismertető itt