Na, de én most valóban a szemét ügyéről (jaj, még így is megtévesztő:-), szóval a helyi szemétszállításról fogok regélni.
Nem szép a téma, nem is fogok, nem is tudok szépeket, írni róla. Sőt, azt hiszem, a nagyon tudatosak (most épp környezet), meg a nagyon zöldek, meg is fognak kövezni ezért a bejezésért.
Pedig régóta tervezem, egészen pontosan hónapok óta, holott évekről is beszélhetnék.
Ahogy kisvárosunkban elkezdődött a szelektív hulladékgyűjtés, mi egykettőre támogattuk a dolgot. Nagy család vagyunk, és nagyon helytelenül műanyagpalackos ásványvizet iszunk, (ez másik téma lehetne, hisz a csapvíz hivatalosan egészségre ártalmatlan, de néha még a vele való fogmosás is gondod okoz)
Aztán itt vannak a tejes-sörös dobozok, nem visszaváltható üvegek. Mi még a papírt se tudjuk eltüzelni, de még a hagyományosan (is) fűtő ismerőseinknek is pont elég a postaládából összegyűjtött szórólapok, prospektusok tömkelege. Másét már nem tudják befogadni.
Mivel volt mit szelektálni, tárolásról is gondoskodtunk.
Aztán pár éve elkezdtünk komposztálni, ami azt jelenti, nincs elszállítandó konyhai hulladékunk se a kukában. Sőt, már egy második komposztálóval bővítettünk azóta.
Mi van akkor benne? Szinte semmi, a 110 literes kukát gyakran ki se tesszük, mert nem érdemes, vagy ha mégis akkor alig van benne valami.
Őszintén elgondolkodtatott a dolog, hisz pont annyit fizetünk, mint, aki degeszre tömve teszi ki a kukáját, beledobálva mindent. Minek kínlódjon még a szelektált dolgok gyűjtögetésével, tárolásával, elhordásával.
Már a régi jó hulladékgyűjtés is megszűnt, amit anno gyerekként, egy kis zsebpénzért oly lelkesen műveltünk. Olyan érzése volt
Az én gyerekeim idejében ezek a pénzek, ha voltak egyáltalán, már az osztálykasszában maradtak.
Na, de hogy visszatérjek a kukánkhoz. Tudjuk, hogy több településen lehet kukát választani, attól függően, hogy kinek mennyi a szemete...literre:-)
Itt ilyen lehetőség nincs.
Pedig reméltem, hogy lesz. Helyette állítólag a( közeli jövőben) házhoz járnak majd a szelektív hulladékért. És csak remélni tudom, hogy nem dupla szemétdíjért. Na, meg kíváncsi vagyok, hogy milyen technikával fogják ezt megvalósítani.
Látják a felnőttek is, de a fiatal korosztály igazán szókimondó olyan esetekben, mikor elcsípik a pillanatot, ahogy jön a nagy autó a szelektív gyűjtőhöz és ráöntenek mindent vegyítve. Amit előtte a kis kölök apuval, anyuval gondosan különválogatva pakolt be a konténerekbe. Zsupsz. És az okos gyerek kérdez!
A szomszéd városban ősszel többször láttuk az avarral telt hálókat is az út mellett, ott azt is elszállítják. Itt szintén egyéni akció keretén belül elszállíthatja az, aki nem tud, vagy nem akar komposztálni, esetleg erre a célra nem alkalmas levélhulladéka van.
Igazán felbosszantott a rádió azon témája, miszerint már a gyerekeknek kell a szelektálásra a szülőket rászoktatni.
A mi gyerekeink már felnőttek és úgy szokták meg, hogy szétválogatva "szemetelünk".
Magam is meglepődtem, mint nem túl gyakori vásárló az IKEA-ban, hogy a "svéd berendezkedés" mennyire magáénak érzi a szelektálást, milyen sok lehetőséget kínál az esztétikus megoldásra már a konyhában is. Nyilván jó üzlet is ez, de alapjában véve nem pénzkérdés, nem korfüggő, hogy ez a dolog természetes legyen.
Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy az anyagi vonzata nem érdekel a dolognak. De csupán az igazságosság keretein belül. Mert jó volna, ha a természetes, az természetesen igazságos is lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése