Elena Ferrante: Az új név története (Nápolyi regények 2.)

..és igen, igen, megint igen…el se hiszem, hogy februárban  (olyan régen) a házasság NIOK téma kapcsán kezdtem Ferrante könyveit olvasni. A Briliáns barátnőm után terveztem a folytatást, és most jött el az ideje. Megintcsak abban az egyszerű, de valami oknál fogva magával ragadó, „mesélő” stílusban mondja tovább az életüket, ami bizony igencsak fájdalmas. Időnként összefutnak a szálak, máskor elválnak az útjaik. De Elena csak mesél tovább.  Meséli a saját életét és Liláét… Nem találják helyüket a világban,  hiányzik az önbizalom a támogató háttér. Mindkét lánynak rengeteg akadállyal kell megküzdenie…és teszik is a maguk módján. Menekülnek, ki így, ki úgy. Ez egy olyan történet,  amit nem lehet kitalálni, amit mindnebizonnyal át is éltek... A szerelemben létezik a se veled, se nélküled… itt a barátságban is valami hasonlóval találkozunk a két lány életútja kapcsán. ..és már olvasom a harmadik részt. Mindezekhez tartozik egy „arcnélküli”, minden bizonnyal a "valóságban" is hölgy, aki papírra veti…de hogy ennyire jól le tudja írni, ennyire őszintén, egyenesen…nem is tudom…elég-e ehhez az empátia vagy több is van mögötte…. ez csak amolyan olvasói gondolat, (a költői kérdés mintájára)…  bővebben itt