Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Egy Márai regény volt  a NIOK október havi kihívása…úgy gondolom az író elég szép számú rajongótáborához nem tudok csatlakozni. 

Ilyenért néhol (megkövezés jár J).

Emlékeim szerint volt egy időszak kis hazánkban, amikor „menő” volt Márait olvasni, akkoriban én sem akartam kilógni, és gimis lányom bíztatására elolvastam Eszter hagyatékát. Őszinte leszek nem emlékszem… most a NIOK-ban ez volt az ajánlott közös könyv, írtak róla néhányan,ez se csalt elő különösebb emlékeket a könyvvel kapcsolatban.

(Amit az író életéről tudok, valahogy az se segített az elfogadásban…

bár ez természete miatt nem tartozik ide…)

Végül aztán  A gyertyák csonkig égnek c, rövidkére  esett  a kihívás kapcsán a választásom.

Értettem én az írást, de a miért-et nem, hisz ezt kerek perec, el lehetett volna  intézni pár mondatban. De nem is kifejezettem a „ monológgal „ volt gondom…

Inkább azzal, hogy ebből az író profitált. Nem pont az anyagiakra gondolok, hanem írói elismerésre.

Mert tudom, hogy ennél jóval szerényebb történetet, életérzést, gondolatokat, is képesek ennél sokkal eredményesebben papírra vetni írók. Mert írni mindenről lehet. Aki meg író... az tud is, (nem úgy, mint én J

Sajnos nekem úgy tűnt, mintha ez a rövidke írás nem is egy embertől származna.

Vannak stikkjeim, pl ha valakinek egy regényben milliószor „elakad a lélegzete”, ez ugye egy igen elcsépelt  szófordulat.. Vannak még ilyenek, nem sorolnám...

Ebben a könyvben, úgy az első harmadáig, igen sokszor nézett „félrebillentett fejjel" ember, állat …aztán egyszercsak eltűnt ez  a nem tudom minek nevezzem, a monológ alatt már nem találkoztam vele.

Tömören... egyelőre nem tervezek újabb Márait. 
De nem is utasítom vissza :-)

bővebben itt