A lekvárok is vártak türelmesen, hogy a polc után a blogra is "mehessenek". :-))
A sárgabarack még nyaralás előtt készült. Így:
Egyszerűen készítem, mosom, magozom, a hibás részeket kivágom, héjastól ledarálom, jó kis orosz elektromos húsdarálóm van, még nászajándék az "átkosból", a hús nem jön be neki, de a barackot kiválóan ledarálja pillanatok alatt. Közben adagonként megmérem, egy nagy fazékba öntögetem, én még ebből a szempontból régi, jól bevált zománcos (ép zománcú) fazékhoz ragaszkodom.
Ha tudom hány kg barackom van, akkor a mérést leegyszerűsítem, a magot mérem meg és kivonom az összsúlyból.
Aztán mehet a fazék a tűzre, amíg felforr lefedem, utána leveszem róla fedőt, hogy tudjon párologni. Nem sokáig főzöm, csak, hogy rotyogjon, és ekkor adom hozzá a cukrot, kg-ént 20 dkg-ot, apránként elosztva, hogy ne hűtse el nagyon a lekvárt. A cukorral meg tényleg csak az újraforrásig főzöm, mert, ha az a hosszú főzés alatt karamellizálódik, akkor nem lesz szép barack színe a lekvárnak, megbarnul. Ragyogó tiszta üvegbe rakom, fólia, csavaros tető, és száraz dunszt pár napra.
Tartósítás szempontjából is régimódi vagyok, én már megint a régi szalicilt használom, (belekeverem főzéskor) egyik se jobb a másiknál, nem kerül bele sok, de az ad némi biztonságérzetet. Minden tisztaság, alaposság ellenére se merem megkockáztatni, hogy tartósító nélkül tegyem üvegbe.
Mivel úgysem egyszerre esszük meg, nem gondolom, hogy sokkal többet ártana az egy főre jutó "méreganyag", mint , amit a környezetünkből begyűjtünk nap, mint nap. Hacsak nem nagyon bio minden, de ebben meg nem hiszek, a mai szennyezett világunkban ennek megvalósítása szerintem képtelenség, véleményem szerint csak ámítás és sokaknak jó üzlet.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése