Soha ne mondd, hogy soha...

Amikor sok évvel ezelőtt a kötőtűket varrógépre cseréltem, azt mondtam, én soha  többé nem fogok kötni... aztán egyszer csak mégis elkezdtem az ősszel újra. Na, de, amikor elkezdtem újra kötni, azt mondtam, hogy horgolni biztos, soha az életben nem fogok. Azzal amúgyis az a gondom, hogy elvileg nem tudok...aztán tessék, ezekkel bíbelődtem a múlthéten esténként. Nem tudom minek, miért, talán csak próbaképpen.



Mire rájöttem, illetve némi illusztrációval rásegítettem magam a rövidpálca mikéntjére, beugrott, hogy első csemetémnek első, általam  készített  ruhadarabja egy horgolt kiskabát volt. Aztán mindig csak kötöttem. Nyilván akkoriban az volt a divatosabb. Ma meg már szerencsére szinte minden, amit emberi kéz készít.

Ezekkel a virágokkal  semmi célom, tervem nincs...igaz a kék,a korábbi bejegyzésben mutatott tunika dísze lett,



a fehérből pedig, kisebb méretben, csatra rögzítve, hajdíszt rendelt Annamari lányom a barátnőjének.