A könyvek és én...

...mindig jó viszonyban voltunk egymással. Kamaszként képes voltam az ebédet is elodázni, ha épp olyan könyv volt a kezemben, amit pont akkor nem lehetett letenni. Abban az időben annyit kaptam és vásároltam, hogy nem győztem olvasni, így esett, hogy mire férjhez mentem, a férjem könyvei, meg az enyémek, az akkori viszonylatban egész komoly házi könyvtárat alkottak. Bár a mai árak mellett lehet, hogy a mai viszonylatban is????

Aztán jöttek a gyerekek, és bizony az olvasás volt az, amiről évekre lemondtam, vagy legalábbis jelentősen csökkentettem. Könyveket vásároltunk folyamatosan, , előbb a meséket, majd "okosakat", szerettem volna, ha gyerekek is szeretik őket...Ja és persze olvastam én meséket, meg verseket a a lányaimnak... A nagy kedvencet, Gazdag Erzsi Meseboltját rongyosra :-))



A három lány közül a "nagy moly" Annamari lett, szerencsére a másik kettő is olvas, csak kevesebbet...ha már olyan jó példával nem álltam eléjük, hogy könyvvel a kezemben lássanak gyakran, legalább a polcon sorakozó kötetek felkeltették az érdeklődésüket...kérdezgették mit olvassanak el, mi volt a kedvencem...

De aztán fordult a kocka, ők kezdték el követni a "napi" irodalmat, egészen főleg Annamari, és ő volt az, aki a kezembe nyomott pár éve egy könyvet, hogy ezt olvassam el. Nekünk (nekem) Szilvási, nekik Coelho.

Meg nekem is, olyan értelemben, hogy anno egy Szilvási könyv adta meg lökést az olvasáshoz...most meg a gyerekem egy Coelho regénnyel.

A 2010-es évet úgy kezdtem, hogy többet kellene olvasni, mint az előző évben, ez sikerült is...