Mégiscsak...:-)

... lett kicsit tavasz, sok eső, utána meg hamar nyár és ezzel együtt sok virág.  :-)

Ellentmondva rossz sejtelmeimnek :-)

Ha kimarad a köret ( rizs)

desszert is lehet belőle :-)

A maradék rizst a hűtőből kivéve, nyakon öntöttem kevés tejjel és felmelegítettem. Fokozatosan adtam hozzá a tejet, hogy a rizs életre keljen:-)

Nem tudok mennyiséget, arányokat  írni, csupán az ötlet miatt hoztam ide.

Ízlés szerint édesítettem, csokidarabokat  kevertem bele, de lehetett volna gyümölcsöt is. Nekem csupán maradék meggylevem volt kéznél, úgy 3dl, amit szerettem volna felhasználni, ezért 1 csomag vaníliapudingot a meggylevével felfőztem. 

Ezután  a meggylés puding felét egy folpack fóliával kibélelt formába öntöttem, következett az ekkor már langyos rizs, majd a maradék puding. 

Tálalás előtt jól ki kell hűteni.

Millió dolláros bébi

Gondoltam, most még melegében, mert nagyon  megrázott itt-ott.

Addig könnyebb írni róla, míg hatása alatt az ember eltöpreng a világ dolgain, és ez olyan volt... lehet hosszasan...

Úgy tudom igaz történetek, megtörtént esetek, amelyeket,  F.X.Toole  (született: Jerry Boyd) követett el, aki bokszedző és ringsegéd volt több évtizeden keresztül.

Nem szeretem  az ökölvívást... Ha férfi műveli akkor se, ha nő, akkor meg végképp nem. 

Bár a filmet nem láttam, tudtam, hogy  több "Oscar"-os volt. 

Aztán olvasás közben, amikor épp a címadó novella elején jártam, ment az egyik csatornán. Belenéztem, de gondoltam inkább olvasom tovább.

Nekem így is dámai volt, ahogy a könyv szerzője, mindenféle írói "csavar" nélkül, mezei egyszerűséggel papírra vetette a történetet. Amit akart, elérte vele, talán többet is, hisz a film, és hozzá az Oscár-díjak e nélkül nem jöhettek volna létre.

Nem zavart a szöveg "szaknyelve", a szakmaisága, engem bevitt abba világba, amit mi, kívülállók nem igazán ismerünk. 

Hogy mennyi akarat, kitartás, szorgalom, fegyelem, tiszteltet kell ahhoz, hogy valamire vigye a sportoló. 

Hogy egy-egy csatározás mögött mi zajlik a háttérben.
Hogy az izom erőt rejt, az erő meg tekintélyt.

Olykor a megalázást is emelt fővel kell viselni, a vereséget is, 
nem csak a győzelmet.

Aztán a pénz, a politika, a korrupció...

A bőr színe...

Igen, ez végigvonult szinte minden történeten...

A Nemsoká' című novella engem legalább annyira megviselt, mint az Oscar-díjas fejezet, de ez utóbbi "tipikusabb". Már amennyire annak nevezhető azon a környéken a bandaháború, a fekete, fehér ellentétből adódó konfliktus okozta tragédia, ártatlan életek kioltása...

Maggie története már eleve a főszereplő női mivoltából fakadóan megragadja az embert. 

De az ütések...nekem végig ütősek voltak.  

Az  Oscar-díjas fim

nem tudom megnézem-e, lesz-e hozzá bátorságom, vagy elég volt egyszer, így könyvből átérezni, 

a magam módján...

Szemétügy...

A cím igazán megtévesztő hisz, manapság ilyenekkel vagyunk körülvéve. Bár próbálják díszdobozban tálalni, nem mindenki fogadja el.
Na, de én most valóban a szemét ügyéről (jaj, még így is megtévesztő:-), szóval a helyi szemétszállításról fogok regélni.
Nem szép a téma, nem is fogok, nem is tudok szépeket, írni róla. Sőt, azt hiszem, a nagyon tudatosak (most épp környezet), meg a  nagyon zöldek, meg is fognak kövezni ezért a bejezésért.
Pedig régóta tervezem, egészen pontosan hónapok óta, holott évekről is beszélhetnék.

Ahogy kisvárosunkban elkezdődött a szelektív hulladékgyűjtés, mi egykettőre támogattuk a dolgot. Nagy család vagyunk, és nagyon helytelenül műanyagpalackos ásványvizet iszunk, (ez másik téma lehetne, hisz a csapvíz hivatalosan egészségre ártalmatlan, de néha még a vele való fogmosás is gondod okoz)
Aztán itt vannak a tejes-sörös dobozok, nem visszaváltható üvegek. Mi még a papírt se tudjuk eltüzelni, de még a hagyományosan (is) fűtő ismerőseinknek is pont elég a postaládából összegyűjtött  szórólapok, prospektusok tömkelege. Másét már nem tudják befogadni.
Mivel volt mit szelektálni, tárolásról is gondoskodtunk.

Aztán pár éve elkezdtünk komposztálni, ami azt jelenti, nincs elszállítandó konyhai hulladékunk se a kukában. Sőt, már egy második komposztálóval bővítettünk azóta.

Mi van akkor benne? Szinte semmi, a 110 literes kukát gyakran ki se tesszük, mert nem érdemes, vagy ha mégis akkor alig van benne valami.

Őszintén elgondolkodtatott a dolog, hisz pont annyit fizetünk, mint, aki degeszre tömve teszi ki a kukáját, beledobálva mindent. Minek kínlódjon még a szelektált dolgok gyűjtögetésével,  tárolásával, elhordásával.

Már a régi jó hulladékgyűjtés is megszűnt, amit anno gyerekként, egy kis zsebpénzért oly lelkesen műveltünk. Olyan érzése volt  az embernek, a gyereknek, hogy dolgozott...tett valamit, és kapott érte valamit. Egy kicsit megtapasztalt a felnőttek világából.
Az én gyerekeim idejében ezek a pénzek, ha voltak egyáltalán,  már az osztálykasszában maradtak.

Na, de hogy visszatérjek a kukánkhoz. Tudjuk, hogy több településen lehet kukát választani, attól függően, hogy kinek mennyi a szemete...literre:-)
Itt ilyen lehetőség nincs.
Pedig reméltem, hogy lesz. Helyette állítólag a( közeli jövőben) házhoz járnak majd a szelektív hulladékért. És csak remélni tudom, hogy nem dupla szemétdíjért. Na, meg kíváncsi vagyok, hogy milyen technikával fogják ezt megvalósítani.
Látják a felnőttek is, de a fiatal korosztály igazán szókimondó olyan esetekben, mikor elcsípik a pillanatot, ahogy jön a nagy autó a szelektív gyűjtőhöz és ráöntenek mindent vegyítve. Amit előtte a kis kölök apuval, anyuval gondosan különválogatva pakolt be a konténerekbe. Zsupsz. És az okos gyerek kérdez!

A szomszéd városban ősszel többször láttuk az avarral telt hálókat is az út mellett, ott azt is elszállítják. Itt szintén egyéni akció keretén belül elszállíthatja az, aki nem tud, vagy nem akar komposztálni, esetleg erre a célra nem alkalmas levélhulladéka van.

Igazán felbosszantott a rádió azon témája, miszerint már a gyerekeknek kell a szelektálásra a szülőket rászoktatni.
A mi gyerekeink már felnőttek és úgy szokták meg, hogy szétválogatva "szemetelünk".

Magam is meglepődtem, mint nem túl gyakori vásárló az IKEA-ban, hogy  a "svéd berendezkedés" mennyire magáénak érzi a szelektálást, milyen sok lehetőséget kínál az esztétikus megoldásra már a konyhában is. Nyilván jó üzlet is ez, de alapjában véve  nem pénzkérdés, nem korfüggő,  hogy ez a dolog természetes legyen.

Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, hogy az anyagi vonzata nem érdekel a dolognak. De csupán az igazságosság keretein belül. Mert jó volna, ha a természetes, az természetesen igazságos is lenne.

Csípősen, rántva...:-) sütőben...

Jómagam minden formában nagyon szeretem a padlizsánt, de sajnos nincs ezzel mindenki így a családban. Már annak is örülök, hogy a férjem legalább rántva megeszi:-). 

A rántott ételek közül már évek óta sok mindent ( de nem mindent!!!)sütőben sütök, nem pedig bő olajban. Így készült a képeken látható padlizsán is. 

A hagyományos panírozást fokhagymás tojással és jó fajta  csilis morzsával turbóztam fel. Annyira jól nézett ki, hogy én, aki nem  szoktam úgynevezett fázisfotókat készíteni, előkaptam a fotómasinát.:-)

Nagyon finom volt, és jó erővel bírt:-)

Persze minden szakács dicséri  is a saját főztjét:-) 

Sokszor nevetgélünk a főzős műsorokat nézvén, miközben kóstolnak a híresek, mi lenne, ha egyszer azt mondaná egyikük a saját főztjére a kamerák előtt, hogy pfuj! 

:-) 

És a kivétel, ami erősíti a szabályt :-) 

Vannak kivételek, a rántott csirkemell egy-két kísérlettől eltekintve hagyományos módon sül. 

És mindenféle diéta, meg alakreform, meg életmódreform ide vagy oda, a rántott csirkemell, az rántott csirkemell. 

Nem kell a hét hat napján azt enni, de ha havonta 1-2 alkalommal bekerül a  menübe, nem hiszem bárki attól szedné fel a fölös kilóit, mert két szelet olajban sült rántott husit megeszik.

Úgy érzem sokan túllihegik ezt a témát, és már mindenféle csavarintással "light-osítják" a rántott húst. 

A végeredménynek meg már köze sincs hozzá.

Sokkal rosszabb helyzetben van a padlizsán, mert szivacsként szívná magába az olajat, ha hagyná az ember...
Nálunk ezért ő került tepsibe:-)

Hajrá! :-)

Ez jó...

Ünneplős, ajándékozós hétvégénk...

...volt. :-)

Égből pottyantak...

Jorge Loriga regényének stílusa igen érdekes és szokatlan, de hamar "rákattanhat" az olvasó, feltéve, ha elég nyitott. Távol áll a klasszikus szépirodalomtól, nagyon mai, modern és igencsak filmszerű. Ez nem lehet véletlen, hisz a szerző forgatókönyvírással is foglalkozik, sőt, A bátyám pisztolya (La pistola de mi hermano) címmel rendezőként filmre is vitte saját kisregényét.

Nagyon szerettem a könyvet, annak ellenére, hogy a történet igazán "kemény", hozzáillő stílussal...kőkeményen leírva.

Gyilkosság, trágár szöveg, fiatal fiúk, gondolatok, kevés, de igen "karakteres" szereplő...

Meg kell említenem, hogy ebben a rövid, velős könyvecskében, a történetben, mekkora szerepe van az irodalomnak, az olvasásnak. Hogy milyen művelt gyilkosról szól a történet, hogy miért van, hogy bár tudjuk mi lesz a vége, mégis szeretnénk, ha nem úgy lenne... pedig, ha nem úgy lenne, akkor se lenne már számára sehogy...

"Talán van Isten, csak éppen nem olyan hatékony, mint mondják. Talán egy kicsit ügyetlen, vagy egy kicsit szórakozott, vagy egy kicsit hülye.

...

-Igen, úgy, mint egy miniszterelnök, vagy hasonló. Talán van egy rátermettebb Isten is, aki valahol vár a sorára, de miután Isten halhatatlan - ez benne van a pakliban -, a rátermettebb sosem kerülhet sorra."

Jorge Lorgia Égből pottyantak

Ismertető itt