Két nap az élet...

... és akkor Merle, Robert Merle.

Gimnazista éveimben nagy kedvencem volt. 

Az  is maradt, annak ellenére, hogy már rég olvastam tőle.

Véletlen, hogy most ő következett.  

Egy könyvcsomag nem kívánatos darabja volt a lányom számára, de tudta én "vevő" leszek rá, ő még nem kedveli, illetve a háborús történeket nem kedveli inkább.

Fura, de nem vagyok benne biztos hogy olvastam anno. 

Mert, ha igen, akkor 18 éves fejjel egészen biztosan másképp éltem meg én is ezt a két napot, mint mostanság sokadik(?) X után.

És bizony az is fura, hogy pont erről olyan nehezen jönnek a gondlatok. 

A háborút nem lehet megmagyarázni.

Az értelmetlen pusztítást, öldöklést se.

Az élni akarást viszont igen. Még a leglehetetlenebb helyzetekben is.  

Azt hiszem ezért is született ez az 

önéletrajzi ihletésű kisregény.  

A Dunkerque-i csata utolsó napjai, négy francia katona, akik eszükkel tudják, hogy nincs tovább, de szívük mélyén reménykednek, megpróbálják a maguk  módján túlélni a lehetetlent. Belső vívódásaik és külvilág számára  mutatott látszólagos nyugalmuk pont olyan ellentmondásos, mint a helyzetük. 

.

 Ez a könyv most azt eredményezte nálam, hogy az idén lehet hogy már csak Merle könyvet olvasok.

Lesz, amit újraolvasok, a készlet fel lett töltve, hála a könyvmoly gyerekemnek :-)

bővebben: itt