Márquez...megint

Olvastam már tőle, írtam már róla. :-)

Nehéz eset, de ezzel együtt, vagy épp ezért, egy igazi gyöngyszeme a világirodalomnak. 

Egészen különleges, de tudom nagy megosztó maga az író. Lehet nagyon szeretni és nagyon nem. Én szeretem. De megmagyarázhatatlanul. :-) 

Ismét csak ezt tudom róla mondani, túl a Szerelem a kolera idején c. regényén. 

Ahogy már említettem, lehet rosszul, lehet jól írni, de még ezen belül is különlegesen.

Így írt Marquez.

Különlegesen jól :-) 

Semmi sablonos, semmi megszokott. 

Se a gondolatmenetei, se a szereplői, se a történetei :-)

Nem könnyű rákattanni a stílusra, de ha megvan, akkor már nem tud szabadulni tőle az ember.

Engem így harmadjára már ez nem lepett meg.

A téma  tulajdonképpen az öregség, az öregedés "levezetése", szinte lépésről lépésre, egy, a maga idejében  "elmaradt" szerelmi kapcsolat vonatkozásában, 

egészen addig, míg be nem teljesül az 50 éve várt pillanat.

Meglepett viszont  a hatás, amit belőlem váltott ki ez a regény.

Annamari lányom 25 évesen már másodjára olvasta és kötelezővé tette számomra :-). 

Ismerjem meg én is az ő egyik nagy kedvencét.

Persze, hogy kíváncsi voltam rá.

Nem tudta mire vélni az én megmagyarázhatatlan hozzáállásomat a regényhez. 

Jómagam se, míg a végére nem értem, és nem töprengem el rajta hosszabban.

Adott a szerelmi történet, mert ugye a szerelemről szól ez hivatalosan, :-) 

 de engem leginkább az évek múlásának ábrázolása fogott meg. Vagy inkább megdöbbentet, megrémisztett? 

Nyilván így 50 fölött tisztában van az idő múlásával az ember, de ahogy ezt 500 oldalon "levezette"  Marquez, az zseniális, és egyben letaglózó, mert nagyon-nagyon találó. 

Egészen apró részletekig, amire nem is gondol "menet" közben az ember... és akkor feketén-fehéren ott a papíron...

Méltósággal viselni az évek múlását.

Erről is szól...

Mindez olykor komikusan, máskor tragikomikusan, de végig hatásosan ábrázolva. 

Szereplőink emberi mivoltát "igazolva" a leírások közé ékelt egy-egy hétköznapi beszólás legtöbbször olyankor jön, amikor az ember kicsit elkalandozna,...

A francba, dehogy adjuk fel...valahogy így :-)

Most már tudom magyarázni, ahogy azért azt is, hogy az állhatatosság meghozza a gyümölcsét, nem feladni álmainkat, terveinket, még 70-en felül is vannak lehetőségei az embernek.

Minden kornak megvan a maga nyűge és szépsége :-)

Azért jobb lett volna fiatalon olvasni. :-)

  Ismertető itt.