Marion Pauw Sötétben című könyve egész frissen került hozzám.
(Úgy tudom magyarul 2017-ben jelent meg.)
Annamari lányom ugyanis a meglévő diplomáját, ami pár éve még csak egyetlen gyógypedagógia szakirány megszerzését foglalta magába, néhány év szakterületen töltött munka és tapasztalatgyűjtés után úgy döntött, hogy neki szüksége van az autizmus szakirány megszerzésére is. Tette ezt annál is inkább, mert adott témából anno díjazott szakdolgozatot írt.
Szeptembertől el is kezdte. Egyik beadandó dolgozatban azt kellett bemutatni, hogy a könyvek, filmek, melyek közül az Esőember óta egyre több foglalkozik az autizmussal élők bemutatásával, mennyire hitelesek.
Ehhez választotta ezt a magyarul szinte frissen megjelent regényt, és úgy gondolom nem véletlenül produkált belőle jeles dolgozatot. Mert a fent említett filmhez képest, ami azért igencsak "idealizált", de legalább elsőként hívta fel a figyelmet erre a "jelenségre", ez a regény nagyon is hiteles képet ad ezeknek a különös embereknek a világáról.
Be kell vallani egyre rosszabb a helyzet, egyre többen vannak, és hiába tudják egyre könnyebben felismerni, bizonyos esetekben valamiféle módon megtalálni valamit, egyénre szabottan, ami némileg megoldás lehet, a "miért" továbbra is megválaszolhatatlan, tudomány ide, vagy oda.
Nincs két egyforma, de vannak nagyon tipikus jellemzői, és ezeket ez a regény remekül mutatja be.
Nem orvosi(pszichiátriai) diagnózist kapunk, hanem magán a nagyon tragikus családtörténeten keresztül szembesülünk a jellemzőkkel.
Miközben mesél a főhősünk, szép sorjában előjönnek ezek a speciális "tünetek", sokszor saját gondolatmenetéből, saját szavaival, amelyet a laikusok is jól megértenek.
Ha "csupán" krimi lenne, nem volna ennyire felkavaró.
Egy család története, drámája, fájdalmasan megélve, remekül leírva.
Vannak kiszámítható fordulatok, de ez nem csökkenti a regény értékét.
Főleg, hogy a végkifejlet, pontosabban az igazság, legalábbis számomra, bizony tartogatott meglepetést.
Csak ajánlani tudom!
Ismertető itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése