Igaz történetek novemberre...

...ez volt a kihívás tárgya. 

Nem a legjobbakat választottam, de a hó végén sikerült egy... "akár igaz is lehetett"  kategóriát elolvasnom, ami erősen kompenzálta az "olyan nagyon nem szerettem" könyveket novemberben. 

Természetesen azok is az én választásaim voltak, így szó nem érheti a ház elejét :-)

G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli ​tűz... évtizedek óta várólistás volt nálam, most a kihívás kapcsán néhány kedves csoporttárs inspirációjára hagyatkozva elolvastam.

Nem bántam meg, kicsit lelassított, ezt nem lehetett, csak szép lassan olvasni, így volt jó.

Olvasás közben azonban a regény szerzőjét illetően végig kétségeim voltak. Talán nem is alaptalanul. Utánanéztem, halála előtt a férj, Germanus Gyula magáénak vallotta a regényt. Ami megmagyarázza annak „szakmaiságát” J .

Pont emiatt volt csalódás, hisz én, csak a regény elolvasása után kutakodtam. Gondoltam előtte, hogy minden bizonnyal női szemmel láthatjuk az akkori Indiát, e helyett azonban nagyon alapos vallástörténeti és egyéb, Germanus munkásságához kötődő információt adott. Sok volt ahhoz, hogy, egy fiatal feleség tollából kerüljön papírra. 

Nyilván, ha alaposabb ismereteim lettek volna arról a nagyon régi és távoli világról könnyebben befogadtam volna Germanus elemzéseit is, de egy laikusnak bizony ez túl tömény volt. 

Annak ellére, hogy voltak azért  mára is érvényes okos, bölcs gondoltok, melyek szerethetővé tették ezt a nem könnyű olvasmányt.

A könyv számomra egyébként inkább érzelmi értéket képvisel, hisz akitől 16 éves koromban kaptam, sokat tett azért, hogy megszerettesse velem az olvasást, még akkor is, ha ez  éppen többévtizedes várólistára került, mert kamasz koromban egészen biztos, hogy nem értem volna a végére :-)

Edith Eva Eger: A ​döntés…  Ez volt a csoportban a havi ajánlott könyv.

Elismerésem a hölgynek, nem semmi az út, amit végigjárt.

Ennek ellenére ( azt hittem)  én vagyok az egyetlen az olvasótáborból, akinek ez a könyv nem igazán jött be. Most már tudom, hogy voltak még rajtam kívül is akik így gondolták.

Nem az életút, annak bemutatása, hanem, amit mellé adott, az nekem olykor „túl sok” volt.

Igazából kissé érzelgősnek is találtam a stílust, nagyon találóan emlékkönybe való soroknak titulálta valaki. 

Sok  gondolatot segítőszándékkal oszt meg az olvasóval, azonban inkább csak elméletben, hisz konkrétan megvalósíthatatlan. Máshol meg hatalmas körmondatokat kellene megfejteni, bizony egyik-másik értelmezhetetlenebb volt mint az indiai "tanulatlan bölcsek " gondolatmenete. 

Az életrajz és a szakma keverése nem sikerült szerintem túl jól ebben a könyvben, kissé eröltetettnek tűnt .Legalábbis számomra. 

-       Úgy gondoltam, hogy nem maximális elégedettséggel ugyan, de letudtam a novembert, amikor 30-án Annamari lányom a kezembe nyomta 

      Émile Ajar (Romain Gary) Előttem ​az élet c regényét.

Nem találtam rá adatot, hogy életrajzi vonatkozása lenne, ennek ellenére akár lehetne is, … Ez nagyon jól jött A döntést követően.

Rosa mama „pszichológiája” és Momo földszintes szavai nálam igazán betaláltak.

Életrajz ide, vagy oda… nekem ez lett a hónap könyve J

A három novemberi olvasmányomból ez utóbbi az, melyet őszintén merek ajánlani mindenkinek!