Hangolódtunk :-) Bécsben karácsonyra :-)

Elena Ferrante: Az új név története (Nápolyi regények 2.)

..és igen, igen, megint igen…el se hiszem, hogy februárban  (olyan régen) a házasság NIOK téma kapcsán kezdtem Ferrante könyveit olvasni. A Briliáns barátnőm után terveztem a folytatást, és most jött el az ideje. Megintcsak abban az egyszerű, de valami oknál fogva magával ragadó, „mesélő” stílusban mondja tovább az életüket, ami bizony igencsak fájdalmas. Időnként összefutnak a szálak, máskor elválnak az útjaik. De Elena csak mesél tovább.  Meséli a saját életét és Liláét… Nem találják helyüket a világban,  hiányzik az önbizalom a támogató háttér. Mindkét lánynak rengeteg akadállyal kell megküzdenie…és teszik is a maguk módján. Menekülnek, ki így, ki úgy. Ez egy olyan történet,  amit nem lehet kitalálni, amit mindnebizonnyal át is éltek... A szerelemben létezik a se veled, se nélküled… itt a barátságban is valami hasonlóval találkozunk a két lány életútja kapcsán. ..és már olvasom a harmadik részt. Mindezekhez tartozik egy „arcnélküli”, minden bizonnyal a "valóságban" is hölgy, aki papírra veti…de hogy ennyire jól le tudja írni, ennyire őszintén, egyenesen…nem is tudom…elég-e ehhez az empátia vagy több is van mögötte…. ez csak amolyan olvasói gondolat, (a költői kérdés mintájára)…  bővebben itt

Guillaume Musso: Central Park

Korábban két könyvet olvastam Musso-tól. Mindkettő „megvett”.

Műfajilag behatárolhatatlan, de inkább szórakoztató kategóriába tartoznak ezek.

Sajnos a Centrál Park nem jött be. Nagy csalódás volt. Rövidke mivolta miatt elolvastam (könyvet, egyesek elveivel ellentétben, a sajátomat követve J nem hagyok félbe)

Konkrétan az elején olyan volt mint egy GPS, J  de később se sikerült fogást találnom rajta. 

Nem lett volna rossz az alapötlet, sőt, nagyonis jó, csak nem sikerült jót kihozni az írónak belőle. 

A NIOK csoportban sokan szeretik ez a történetet is.

bővebben itt

Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona

Ez bizony az egyszuszra olvasható, letehetetlen kategória volt számomra.

Nem olvastam fülszöveget… (ha tehetem, kihagyom, több okból)

Olyan megrázó ismereteket szereztem a regény kapcsán, amelyek teljesen letaglóztak.

Szinte hitetlenkedve néztem utána neveknek, adatoknak a regény olvasása közben, csak addig tettem le...

 Egy szelet fekete történelem Kanadáról, a Dupless árvákról.

És ugye mindig a véletlen műve, 

de ez is valós eseményeken alapul.

A tartalom

minden nehézsége ellenére az  "irodalmisága" könnyed, jól olvasható. 

 Csak ajánlani tudom... 

Bizonyára vannak még rajtam kívül néhányan, 
akiknek erről a témáról nicsenek ismeretei.

bővebben itt

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Egy Márai regény volt  a NIOK október havi kihívása…úgy gondolom az író elég szép számú rajongótáborához nem tudok csatlakozni. 

Ilyenért néhol (megkövezés jár J).

Emlékeim szerint volt egy időszak kis hazánkban, amikor „menő” volt Márait olvasni, akkoriban én sem akartam kilógni, és gimis lányom bíztatására elolvastam Eszter hagyatékát. Őszinte leszek nem emlékszem… most a NIOK-ban ez volt az ajánlott közös könyv, írtak róla néhányan,ez se csalt elő különösebb emlékeket a könyvvel kapcsolatban.

(Amit az író életéről tudok, valahogy az se segített az elfogadásban…

bár ez természete miatt nem tartozik ide…)

Végül aztán  A gyertyák csonkig égnek c, rövidkére  esett  a kihívás kapcsán a választásom.

Értettem én az írást, de a miért-et nem, hisz ezt kerek perec, el lehetett volna  intézni pár mondatban. De nem is kifejezettem a „ monológgal „ volt gondom…

Inkább azzal, hogy ebből az író profitált. Nem pont az anyagiakra gondolok, hanem írói elismerésre.

Mert tudom, hogy ennél jóval szerényebb történetet, életérzést, gondolatokat, is képesek ennél sokkal eredményesebben papírra vetni írók. Mert írni mindenről lehet. Aki meg író... az tud is, (nem úgy, mint én J

Sajnos nekem úgy tűnt, mintha ez a rövidke írás nem is egy embertől származna.

Vannak stikkjeim, pl ha valakinek egy regényben milliószor „elakad a lélegzete”, ez ugye egy igen elcsépelt  szófordulat.. Vannak még ilyenek, nem sorolnám...

Ebben a könyvben, úgy az első harmadáig, igen sokszor nézett „félrebillentett fejjel" ember, állat …aztán egyszercsak eltűnt ez  a nem tudom minek nevezzem, a monológ alatt már nem találkoztam vele.

Tömören... egyelőre nem tervezek újabb Márait. 
De nem is utasítom vissza :-)

bővebben itt

Joanne Harris: Az epertolvaj (Csokoládé 4.)

ezzel a csodálatosan szép borítóval 

❤❤❤

Nagy kedvencem  Harris, természetesen a Csokoládé kapcsán ismertem meg, mi több, kivételesen a film után olvastam anno.

Idén szeptemberben került sor a Csokoládés barackra, aminek a létezéséről valamiért nem is tudtam. Akkor lett érdekes számomra, mikor már a negyedik rész közelgő megjelenését emlegették.

Nem is akartam sokat várni vele, elolvastam gyorsan a „barack” után frissen.

Első meglátásom, hogy a harmadik résznél lényegesen jobb. Nekem ahhoz képest Az epertolvaj sokkal lendületesebb volt, sokkal többet is adott.

Nem lehet nagyon leválasztani a témát ,a történetet, az előzményektől, a szociális háló, a különböző vallási, kulturális, kisebbségi, vagy épp napjaink fontos kérdése, a bevándorlás témájától, az elfogadásról, és számomra leginkább az „elengedésről”.

Aki szülő, aki anya, az tudja, hogy vannak olyan apró „varázslatok”, amelyekkel össze lehet tartani a családot, azok után is, hogy úgymond kiröppennek a gyerekek.

 Erről az elengedésről szólt számomra leginkább Harris ebben a tüneményes regényben.

Hogy ez bizony törvényszerű… mert ugye csak „kölcsönben” vannak…
❤❤❤

Azt hiszem minden szülő, minden anya próbálja a maga módján a saját bűbájával ameddig csak lehet, amikor csak lehet, a közelében tartani a gyermekeit. J 
Akár egy gőzölgő kuglóf, egy forró kakaó……
(akár egy jó adag héjában sült krumpli)J… 
képes az otthon melegét idézni, 
hazacsalogatni, marasztalni.

Kedvesen megérintett. Nem érzelgősen, de érzelmeket keltve. 
Szerettem. 
❤

( Van még néhány várakozó Harris könyvem, más műfajban is remekel... J

bővebben itt

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Nagy fába vágtam, úgy gondolom nem tört bele.

Már egy ideje olvasgattam, ezt nem lehet gyorsan. Kellett idő a fejezetek között, hogy próbáljam értelmezni az „olvasáson” túl is.

A világirodalom egyik legjobbja, nálam dobogós… 

(vagy holtverseny a Bűn és bűnhődéssel.)

Karamazovék nagyon  mélyen bevésik magukat.

Azt hiszen már tendencia, hogy pont azokról nem tudok írni, amelyekről leginkább szeretnék. Dosztojevszkij kapcsán ezt már másodszor érzem.

Mert mit is írhatnék… hogy volt egyszer egy Karamazov aztán meg a fiai? Majdnem meseszerű alapok…?

Vagy, hogy a mai krimik, lélektani thrillerek természetesen a nyomába se érnek…?

Nem, ez a regény ezeknél jóval többet ad. Nehéz, komoly gondolatokat feszegetnek a szereplők, mindegyikük a maga meglátása szerint, jelképezve ezzel nem csak a testvérek, hanem úgy általában az emberiség különbözőségét. Természetesen az adott korra leginkább jellemzően, de  tágabb értelemben is. 

Annyira biztos akartam lenni, hogy mindent megértettem, hogy megnéztem filmen, ráadásul két feldolgozást is.

Egy 1968-as amerikai adaptáció mai szemmel nézve kissé színpadiasra sikeredett, még a szereplőválogatások terén is. Bizonyos szálak hiányoztak belőle, de alapjaiban véve követte a regényt, igaz eléggé tömören.

A 2009-es 12 részes orosz sorozat viszont szerintem  zseniálisra sikerült. 

Nagyon kellett még, segített elmélyíteni az olvasottakat.

Sokáig a hatása alatt tart… ez nem az a regény, amire pár hét múlva nem emlékszünk.