Nyaraltunk-Gyulán is jártunk...

... csak nem eleget. Gyula gyönyörű város, de sajnos az, az egy nap, amit ott töltöttünk kevés volt ahhoz, hogy minden szépségét felfedezzük.

A vár körül  épp a XIX. Végvári Esték rendezvénysorozat zajlott. Igazán a harcos ifjak, a lovagok  voltak a főszereplők, de jópofa játéklehetőségeket találtak gyerekek is.


Megnéztük a várban a múzeumot, felmentünk a kilátóba, onnan szemléltük a vásári forgatagot a vár egyik oldalán.. (kicsit illúzióromboló volt a másik oldalon letelepült "sergős" csapat a sajátos discozenéjével)

 A vásárban csodaszép kézműves portékákat kínáltak, kerámiát, textilt, faedényeket...stb..de sütögetőkből is volt jó néhány, kedvencem a kürőskalácsos erdélyi házaspár... :-)) A látvány és az illat olyan ínycsiklandó volt, hogy nem lehetett kihagyni, meg kellett kóstolni az igazit. 

Aztán tettünk egy nagy sétát a városközpontban, nagyon kellemes látvány kísért minket végig, tiszta, rendezett, sok-sok virág, sok-sok zöld... szombat délután nem volt túl nagy tömeg az utcákon. Sokan igyekezetek a fürdőbe...a sokan voltak a várban, a vár körül...hisz ez a város elsősorban "ezekről" szól...

Nyaraltunk- Békésen ...

... igen, Békés város igen békés. Nagyon elnyerte a tetszésünket, pedig eredetileg Gyulára készültünk. Május környékén kezdtem el keresgélni a gyulai szállások között, van rengeteg, de a legtöbb a fürdővároshoz igazodva, szálloda, panzió, vagy apartman, ezek is olyan jellegűek, hogy kilép az ember az ajtón és már a városban is van. Kert nincs, jobb esetben esetleg egy kis udvar. Mi pedig mindig kertes házba szoktunk menni, olyan helyre, ahol csak a családunk van, se tulajdonos, se más lakó, nyaraló. Gyakorlatilag Gyulán ilyen fajta kínálat nem sok van, amúgyis némi csalódás, hogy néhány szállás iránt érdeklődő email-re a mai napig se kaptam választ.

Így aztán nézelődtünk tovább, a férjem akadt rá végül a kiválasztott "tanyára" Békés külterületén.

Nem állítom, hogy minden tökéletes volt, de leginkább azt sajnálom, hogy kicsit távolra kerültünk az eredeti tervünktől. Ennek a falusi turizmus keretén belül kiadott házikónak a honlapján  nem egyértelmű információk voltak ezzel kapcsolatban, de a hiba  a mi készülékünkben van,:-))  hisz itt a net, a térkép, csak nem mindig vagyunk elég alaposak.

Pedig jelentem, készültem, mert a látnivalókat a korábban említett három városban szépen összegyűjtöttem, persze a teljesség igénye nélkül, ezért akár mehetnénk is vissza a hiányt pótolni látivaló terén :-)))

Ebből nyilván kiderül, hogy nem a láblógatós nyaralás hívei vagyunk...engem kifejezetten fáraszt, ha nincs semmi program, nem tudnék napokat eltölteni vízben ázással, :-)) napozással, evéssel, ivással...Nekünk igazából az aktív pihenés jön be. De ezt is embere és családja válogatja, ahány család, annyi szokás...Persze mi is pihenünk azért, mert jól beosztva arra is kell, hogy maradjon idő...Alszunk, olvasunk, kártyázunk, beszélgetünk, esetleg TV-t nézünk, egy dolog biztos nincs sosem, mégpedig internet :-))) Nem is hiányzik  :-))

Régebben többet főzőcskéztünk, most a rá szánt időt is nyaralásra váltottuk, de erről majd később.  

Akkor néhány szó és néhány kép Békésről, a városról.

Miután felfedeztük a főbb üzleteket és a piacot, (ez mindig, mindenhol fontos :-))) elindultunk Békés várost megnézni. Meg kell említenem a természet csodáit  az Élővíz-csatornát, ami átszeli a várost, partján kellemes sétát tettünk. És természetesen a Kettős-Körösnél a kikötőt.




Jártunk a Jantyik Mátyás múzeumban is. Ez a hatalmas, 1,6m széles falakkal készült épület egykor a Wenckheim magtár volt. Az 1978-as, a Richter-skála szerinti 4.5-ös erősségű földrengés sem okozott kárt benne, pedig  epicentruma Békés volt, és  a városban hagyott maga után pusztítást. A kiállításról beszéljenek a képek.




Itt ajánlották, hogy nézzünk be a Békési Galériába, mi meg is tettük ezt, Csuta György békési festőművész Pillanatok című kiállítását láthattuk, valamint  alföldi szűcshímzéseket , Szabóné T. Nagy Zsófia hímző, a népművészet mestere alkotásait. Sajnos ez utóbbi alkotóról nem találtam anyagot a neten, de a festőművésznek itt még néhány képe megtalálható. Nekem ez volt az egyik kedvencem.

Csodásak a festmények, a hímzések, sajnos nem sok kép készüllt róluk, mert a kiállításon csak"egyet-kettőt" lehetett fényképezni, de bevallom őszíntén, hogy engem a kiállításnál is jobban lenyűgözött az épület, már befelé, felfelé menet, a bent látottak meg végképp. Csak annyit tudtam meg róla, hogy 1885-ben épült a Magyar Királyi Szálloda - ismertebb nevén a Bérház, a mostani kiállítóterem, bálteremként funkcionált eredetileg. Gondolom ma is előfordul ez vele :-))) Szinte "láttam" is a bécsi keringőt :-)))


Közös intézmény a Jantyik Múzeummal, a jegyárak szinte jelképesek mindkét helyen, ez a mai világban nem mellékes.



Most  Békés  város egy másik arca következik, ami jól mutatja az itt élők életét. Sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, állattartással, ezekre a legmegfelelőbb terület a várossal közvetlenül határos kertövezet, mint például  Békés-Rosszerdő.

Számomra teljesen meglepő, hogy az út melletti földterületeken  kisebb-nagyobb háztáji veteményesek, virágoskertek vannak. A mi környékünkön nem csak a zárt kapun, de a zárt ajtón is bemennek elvenni a másét...itt meg minden csak úgy van szabadon.

A másik feltűnő dolog, ami az egész megyére jellemző lehet, hogy rengeteg a kiépített kerékpárút. Békés várost több irányba, szinte összeköti a környező településekkel. Ki is van használva rendesen, hiszen a városból sokan ezen jutnak el a munkahelyükre, a földjükre, a tanyájukra...

Ezen a területen úgy 150 tanya volt régen, de az 1981-es árvíz mindent letarolt. Utána hétvégi telkeknek kiparcellázták ugyan a terület nagy részét, a rendszerváltás előtt nagy élet volt a vidéken, azóta viszont nem valami népszerű. Sok leépült, lakatlan tanya, romház, elhanyagolt telkek, sok helyen az udvaron roncsautó lerakat...a közművesítés sincs teljesen megoldva, nincs egy bolt a környéken...

Azért vannak persze szépen rendben tartott, takaros,  lakható kis házak, és akadnak emberek, akik nagy élvezettel élik ott életüket. Vagy talán éppen ezért, mert sokkal természetközelibb, csendesebb, nyugodtabb. Lovak, csirkék, kacsák, libák, cica, kutya, madarak...sok gyümölcsfa...veteményes....

  

Végül  kézimunkák a házból, ahol laktunk.  

Nyaraltunk...

...megjöttünk. Erre jártunk...

Nyaraltunk...

...megjöttünk.
Erre jártunk...

Itt  laktunk...

Sok szépet láttunk...



Bővebb írásos-képes beszámolót is tervezek...csak kicsit vissza kell rázódni a hétköznapokba :-)))

A nyár ízei...

...üvegbe zárva télire.



Csemegeuborka, ahogy én készítem:

Erre a finomságra is megvan mindenkinek a családi receptje, ahány ház annyi szokás, na és mindenki esküszik a sajátjára, ahogy én is. Teszem ezt már csak azért is, mert a receptet nagymamámtól tanultam, és ez nem csupán a finom végeredmény szempontjából fontos számomra.

Sokaknak macerásnak tűnhet a módszer, de a végeredmény megbízható, roppanós csemege, ami  minden munkánkért kárpótol.

Az uborkákat ( legjobb az apró, kisujjnyi méretűből, de a nagyobbak is megfelelnek a célnak) alapos sikálás után  ragyogó tiszta üvegekbe rakom. Az üvegek aljába kaprot, babérlevelet és tormadarabokat teszek, majd szorosan megpakolom uborkával.

Egy 3 literes üveget alapul véve, ráöntök 3 dl10%-os ecetet, (ahány literes az üveg, annyi dl ecet kell) ezután teljesen felöntöm vízzel az üveget, majd a  lét leöntöm egy hibátlan zománcú fazékba, teszek hozzá 1 ek. sót, (ez a 3 literes üveg sóadagja, ehhez képest osztom-szorzom, ha többet rakok, vagy kevesebbet), és literenként 8 dkg cukrot kellene, amitől nagyon-nagyon csemege lesz, de én ezt lecsökkentettem literenként 6 dkg-ra, így is finom.

A lét felforralom, hagyományos módon pici szalicilt  teszek bele, majd  forrón rákanalazom az üvegben várakozó uborkákra. Letakarom egy kis tányérral és megyek dolgomra. Megvárom, amíg a forró  lé alaposan átjárja, úgymond első lépésben "fertőtleníti" az uborkákat, egészen langyosra hagyom hűlni a lét rajta.

Ezután (már a kezem is jól tűri,:-))) visszaöntöm az üvegből lét a fazékba, újra felforralom. Most kerül szemes bors az üveg tetejére és másodszor is leforrázom az uborkát. Ráteszek egy befőzőfóliát, erre a csavaros tetőt, és mehet is a szárazdunsztba, a jó meleg rongyok közé... 

Ha kevesebb üvegem van, akkor a hűtőtáskákat használom "melegágynak". Bevált módszer.

Általában több üveggel teszek el egyszerre, ilyenkor mindig összeadom az üvegek űrtartalmát és együtt számolom ki az ízesítők mennyiségét, az alábbi összefoglalót alapul véve: 

Ahány literes az üveg, annyi dl ecet, annyiszor 6-8 dkg cukor,  és egy  3 literes üvegre 1 ek. só szükséges.

Nagymamám azt vallotta az ilyen dolgokat nem lehet elkapkodva készíteni, mindennek meg kell adni a módját. És milyen igaza volt!

A rózsaszínek...

A sárga...

...a rozsdás

A nyár színei...

...a pirosak

Sütőben sült rántott cukkíni...

... vagy tök, vagy bármi, akár hús is. A "tökfélék" közül szerintem a patisszon a legfinomabb rántva, kevésbé vizes, mint a többi.

Soha nem fényképeztem munkafázisokat se a főzés, se a varrás terén, ez nem igazán nekem való dolog, de a minap kivételt tettem, hogy ezzel is erősítsem a szabályt.

Megölték az éjjel...

...ezt a szegény sünit... :-(((



...a  bűnbánó, vagy inkább, csak kimerült(?) gyilkosok reggel...


... a kutyáink. :-(((((

Varrtam egy patchwork takarót...

...erről is írtam itt.

Varrtam egy patchwork takarót...

..., igaz még ősszel. Akkor még nem volt ez a blog, a honlapomra meg időigényesebb a felpakolás, akkor elmaradt, aztán meg is feledkeztem róla. (Amúgyis hanyagolom kicsit mostanában). 

Visszatérve a takaróhoz, ez úgy kezdődött, hogy a nagylány után a középsőnk is egyetemista lett tavaly szeptemberben. Na és kollégista. Már régóta  ígérgettem neki is egy takarót, aztán, amikor költöztettük vittem a centit is, levenni az ágya méretét :-))

Mivel tudtam, hogy nagy strapának lesz kitéve, nem is vállaltam be csak egy ilyen egyszerű darabot. Maximálisan újrahasznosított anyagokból készült, egyszerű gépi tűzéssel. Ez utóbbi része a dolognak erősen megizzasztott, hisz nem is varrtam összességében eddig sok takarót, meg ezelőtt úgy 3 és fél évvel az utolsót, ami   igazán "méretes" volt. Azt kellett tapasztalnom, hogy időközben a varrógépem is erősen leamortizálódott, nem volt könnyű vele dolgozni, hisz nincs semmi extrával felszerelve jó öreg masinám erre a célra. 

Most, hogy vége a tanévnek, hazaköltöztettük a leányzót, vele a takarót is, ezért úgy gondoltam jobb későn, mint soha, megmutatom.

Ez a másik, a nagylány albérletébe készült szintén az újrahasznosítás jegyében, flanel ingekből, "parkett mintával"most már majdnem négy éve. Első mosása alkalmával elsápadtam,  amikor megláttam rajta (a lányom lakótársa által okozott) szövegkiemelő foltot. Más megoldás nem volt, ráapplikáltam egy másik parkettdarabot, szerencsére  a javítás jól sikerült, azóta is bírja a strapát. 

Ez pedig lehetne "Luca takaró" is, mert a szendvics ugyan gyorsan elkészült, de a kézi tűzés elég lassan haladt. Alapvetően azért, mert nem tudtam mivel felvinni a szendvicsre az elsőként tervezett  tűzendő mintát.

Mindenfélét kipróbáltam, rengeteg segítséget is kaptam hozzá, de nem jött össze. Olyan minta volt, amit a körvonalak alapján nem lehetett megrajzolni, elvileg egy gyári sablon kellett volna hozzá. Aztán feladtam és maradt ez, amit elég volt jófajta írószerszámmal :-)) körberajzolni. Az illanófilc elillant, az szóba se jöhetett, a mosással elvarázsolhatót pedig nagy sokára sikerült beszerezni, úgyhogy maradtam a grafitnál.

 

Végül, de nem utolsó sorban:-)) az első takaróm.

Ezt gondoltam róla, mikor egy féléves foltozgatás után elkészült, 2004 januárjában :

Ez a takaró egy kicsit a múlt,
(nagymamám ruhája), 
egy kicsit a jelen, 
(apukám "kinőtt" inge), 
és egy kicsit a jövő,
mert a lányom használja.

Gerlepár...

...a kánikulában.