Baklava...

Ez sem mostanában történt, hanem még tavasszal, amikor a gyerekek hosszabb utazás előtt rám hagyományozták a már majdnem határidős réteslapokat, én meg nem tudtam eldönteni mit kezdjek velük.

Aztán az esti mozi épp a szemüveges szakács egyik műsora volt, ahol 3 konyhaművész  3 alapanyagból készített finomságot, egymással versenyeztetve azokat.

A házigazda pont a baklaváját nevezte be, érdekességképpen a zsűri az édesanyja volt.

Nos, én ezt se vállaltam be korábban, hisz a ragacsos, szirupos, de igen neves  török sütemény számunkra túl töményen édesnek tűnt, akár cukor, akár méz legyen az édesség okozója .

De, mikor ezt a citromos-narancsos verziót megláttam, már úgy feküdtem le, hogy tudtam megpróbálom másnap.

Sajnos az én nagyon édes szájú férjemnek nem jött úgy be, mint  Hugh édesanyjának. :-) Nekem viszont igen!

Ritkán engedem így el magam sütemények terén, hogy a vaj, a méz, a cukor ennyire eluralkodjék egy édességben, és ne módosítsak az arányokon, ne csökkentsem, amit lehet, de gondoltam egy próbát megér, hogy lássam mit is esznek a törökök :-)

És megérte. Pont a vaj, a méz és a szirupban lévő citrusok leve alkotott a sütés közben megpirult dióval igazán különleges ízű egyveleget. 
A citrusok sokat tompítottak az édességén.

Szerencsére sokáig eláll és/mert  egyszerre nem lehet belőle sokat enni,  elcsipegettem egy darabig, persze azért  besegített a család :-)

Mivel igazi kalóriabomba, nem hiszem, hogy mostanában ismétlésre kerül, de egy blogbejegyzésnyi megemlékezést megér, ha esetleg nagyon édesszájúaknak megakadna rajta a szeme, merem ajánlani. Mellesleg egy kicsit az a kategória, ami egészséges ugyan, 
mert a 

dió, vaj, méz,  nem rossz alkotóelemek, de "összegezve" sok bennük a kalória :-)