Nehéz egy olyan iskolai lövöldöző kamaszról írni, aki megölt 10 embert, sokak életét örökre megkeserítette, ennek ellenére az olvasó sajnálja, szánja, de semmi esetre se azt érzi, amit csak egy röpke hír hallatán érezne.
Mert igen, ott a nagy kérdés, ki a felelős az ilyen estetekért, sajnos nem egy van.
Ebben a regényben az írónő annyira alaposan átjárja a témát, semmit és senkit ki nem felejtve. Ez a lelke a könyvnek, nem megmagyarázni próbálja, csak megértetni az összefüggéseket keresve, feltárva.
Több ember szemszögéből látjuk az életét ennek a fiatalembernek, születésétől.. a végkifejletig.
Nyilván van véleményem a felelősség tekintetében, annak ellenére, hogy ez egy igen összetett dolog.
Eddig az okokat nem említettem. Ez a fiú az első tanítási naptól, a tragédia bekövetkeztéig, naponta ki volt téve az úgynevezett iskolai zaklatásnak, elsősorban kortársai részéről. És nem csak apró dolgokra kell itt gondolni, hanem komoly megaláztatásokra.
Hogy az iskola miként reagálta le, hogyan dugta homokba a fejét az, nagyon tanulságos számomra.
Nem tudom hibáztatni a szülőket, legalábbis a gyilkos fiú szüleit nem, hisz minden próbálkozásuk az iskola irányába a gyerekük érdekében, újabb erőszakot szült, És megtörténhettek, amik megtörtének, az iskolában, hisz a gyilkos fiú korábban évekig áldozat volt.
Nem kapott hathatós segítséget sehonnan, magára maradt egy ördögi körben.
Jómagam háromszoros szülő vagyok, felnőtt gyerekekkel, egyikük pedagógus (sőt! gyógypedagógus) a másik az iskolai erőszakkal kapcsolatban írta a szakdolgozatát.
Ahogy mi nem vagyunk egyformák, úgy a gyerekeink sem azok. Van aki 10 körmével kaparta volna ki a szemét annak, aki a regényben szereplő módon bánik a gyerekével, és annak is, akinek felügyelete alatt mindez történik. Védd meg magad fiam! ? Igen ám, de akkor meg ő a bűnbak.
Valahogy mindig az iskola felelősségét tudom előbbre helyezni, bármerről közelítem is meg a témát. Pedig tudom, hogy a a végén gyilkossá váló, egyébként gyámoltalanak tartott fiatalemberrel erőszakoskodó fiatalokat is anya szülte.
Épp ezért tartom nagyon fontosnak az iskola szerepét, bár csak regényekből filmekből van "képem" az amerikai oktatást illetően. Sokféle család sokféle sarja találkozik azon a ponton, ahol már nem védi anyuka, illetve nem tudja féken tartani megzabolázni, ha szükséges. Kikerülnek a látókörből, egész apró emberekként kell "elkezdeni" megfelelni idegennek (pedagógus) és a szülőnek egyaránt.
És ugye itt van az a tagadhatatlan tény, hogy a gyilkost is anya szülte, nem így képzelték családjuk életét, jövőjét, ahogy alakult. A sors fintora, hogy az apa egyetemi oktatóként a boldogság mikéntjét kutatta, az édesanya pedig egy gyerekeket világra segítő szülésznő volt.
Akkor is anyja marad a gyerekének, ha éppen sorozatgyilkossá válik.
Öt mondatban le lehet írni a történet, de azt hiszem, soha nem lehet megemészteni, feldolgozni, elfogadni, megmagyarázni igazán.
Most, hogy kezdődik egy új tanév nálunk, hallottam a rádióban egy szakembert, aki épp az iskolai erőszak kialakulásának "megelőzési" lehetőségeit taglalta.
Már valami, hogy hogy egyáltalán téma, hisz alapjaiban véve nálunk is létezik. És talán idejében megfékezve megelőzhetőek a komoly lelki sérülések, nagyobb tragédiák.
Ismertető itt.
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése