Jodi Picoult nagy kedvencem lett. Igazán termékeny, bár nem olvastam még eleget tőle, de azt kell mondjam, nem tudom megunni.
Képes olyan témát felölelni, kivesézni, amivel sikerül felkelteni az érdeklődésemet.
Lehet azt mondani, hogy mindig az épp aktuális olvasmány az ember kedvence. Egy ilyen megnyilatkozásban nyilván van némi elfogultság, de ő nálam akkor is dobogós, már ami a kortársakat illeti. Pedig iszonyat hiányos az összehasonlítási alapom, hisz nyilvánvaló hogy nem olvasok eleget :-)
Ez a könyve egy olyan témát feszeget, ami valamilyen szinten mindannyiunkat foglalkoztat. Van ugyan az a pont a regényben, amit nem tud az ember hova tenni, de azt hiszem épp az a lényeg. Hogy akkor is legyünk toleránsak és fogadjuk el mások vallással kapcsolatos nézeteit, ha nem tartjuk azt sajátunknak..
Ugyanakkor élesen kirajzolódik az egyház, vagy mondjuk úgy bármiféle vallással kapcsolatos "gyülekezet", azok vezetőinek mohósága, illetve épp érdektelensége. Ki mit lát számára "jövedelmezőbb" megoldásnak.
És aztán ott vannak a médiaguru (szerinte) cáfolhatatlan meggyőzni igyekvő riportjai, melyekkel igyekszik a realitásra rámutatni..Időnként mellényúlva.
"Sztársága" fénypontján mégis elérkezik az a pillanat, amikor elbizonytalanodik, és meglátja a fától az erdőt.
A szülőt, az anyát, a köztük lévő köteléket...
A családot, a szeretetet.
Egyszerűen nagyszerű, számomra lenyűgöző olvasmány, mindenféle "megmagyarázhatatlan" csodája ellenére is.
Sőt annak ellenére is, hogy vannak Jodi Picoult regényeiben, így ebben is visszatérő motívumok.
De, ami erőssége, hogy mindig mindennek nagyon a mélyére néz. És igenis lehet tanulni, ha netán nem eléggé alaposak adott témában az ismerteink.
Ismertető itt.
.jpg)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése