BÚÉK!

Karácsony után...

... az elmúlt napok képekben. 

Ő is egy évvel...:-))

10 perces kuglófok...

...hol így, hol úgy :-), főleg télen:-) ilyenkor, decemberben:-)

Nincs kész 10 perc alatt, de ha minden kéznél van, valóban elég 10 perc ahhoz, hogy kikeverjük, sütőbe toljuk.

Ez egy ezer éves alaprecept, lehet ízlés szerint kakaóval, kakaó nélkül, mazsolával, kókusszal, gyümölccsel... egy összetevő mindig változik nálunk, mégpedig a cukor mennyisége. Az soha nem lehet több, mint a liszt, sőt, ebben az esetben 25 dkg porcukor helyett 10 dkg kristálycukor került a tésztába. 

Elég is volt, akinek meg nem, annak ott volt mellé (mentőövnek:-) a porcukor. :-)

Nem hullott a pelyhes, de....:-)))

eljött:-)

 a kesztyűk csokit és apró ajándékot rejtettek

a hóemberek "azok", amiknek látszanak:-)

csokival töltve:-)

A kornspitz kifli és én...

...nem igazán ismertük egymást. 

Hallottam róla, találkoztam vele itt a neten, de ennyi. 

Említettem már, hogy elég kevés kenyér fogy mostanság a családban, péksütemény még kevesebb. Kenyeret azért folyamatosan sütök, igény szerint, de péksüteményt ritkábban, akkor is csak kiflit többnyire. Amíg kellett a tízórai,  jobban élhettem a házipékes szenvedélyemnek.

A boltok azért elcsábítanak. Amióta Lidl-ben pékség van, és pont a bejáratnál, hát bizony a havi 1-2 járat alkalmával valamit mindig becserkészek a bevásárlókocsiba. Édeset ritkán, inkább azokat kóstolgatom, amikkel itthon, csak a magam kedvéért nem igazán kísérleteznék.

Hát így történt, hogy megakadt a szemem a jó kinézetű kornspitz kifliken. Aztán ( az autóban hazafelé:-) meg is lepődtem, hogy micsoda finomságot szereztem be. Itthon rá is kerestem a neten, és megtudtam  erről a péksüteményről egy csomó okosságot. Receptet viszont nem nagyon találtam. 

A házi pékek nagyasszonya persze most se okozott csalódást. Természetesen ő már ezt is kipróbálta, találtam nála egy kornspitz receptet, meg aztán itt egy másikat, és a kettőből meg az alapismeretekből megalkottam egy harmadikat. 

Gyakorlatilag Limara receptjét követtem, csak egy rozskovászt is készítettem hozzá, ezt a lépést Tücsökbogártól csentem el.

Az  igazság az, hogy nem ettem eredetit, nem hiszem, hogy a Lidl az eredetit, a titkosítottat gyártja, de összehasonlítási alapom mégis csak a bolti. Az könnyebb volt, enyém tömörebb, de így is finom. És nem mellesleg sok értékes összetevőt tartalmazott. 

Nem mondom, hogy pikpakk megvolt, sőt, azt hiszem ilyen kis tételben nem igazán látom értelmét, hogy rászokjak:-), de alkalmanként biztos meg fogom ismételni. Most a malátapor, mint összetevő kimaradt, az nem volt a háznál:-) talán majd egyszer sikerül azzal is kipróbálni.

 

Ablakpárna egyszerűen...

...avagy vissza a kezdetekhez, legalábbis a varrógéphez, :-) 

ami már haladás. 

Kis lépésekkel a cél felé:-)

Se nem karácsonyi, se nem ajándék, csak "bemelegítésnek" szántam, ezt akár szó szerint is lehet érteni ...:-) 

Közben...

...a legkisebb is 21 lett :-)

Pascal...

...egészen őszinte leszek, nekem ez  a név semmit se mondott, mikor kezembe vettem, majd elolvastam a könyv hátsó borítóján az ismertetőt.

Az életrajzot Valerie Pacal  azaz Hidvéghy Valéria szül: Hoecker Valéria, még később Valerie Delacorte nevet viselő magyar színésznő vetette papírra. 
A teljességhez tartozik, hogy első férje még itt Magyarországon Jakabffy Tibor földbirtokos volt.

Az ördög és tanítványa (The Disciple and His Devil) címmel írta meg második férje, a filmrendező-producer, Gabriel Pascal életrajzát, legendák, emlékek és saját tapasztalatai alapján. 

       

El kell mondjam, régen olvastam olyan könyvet, ami ennyire vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. 
Eleinte azt hittem a hiba bennem van, mivel erősen hiányosak ez irányú ismereteim, már ami a filmtörténetet, a filmes szakmát illeti. 
Voltak pillanatok, mikor úgy gondoltam nem olvasom tovább, mert egyszerűen bosszantott. Nem Pascal, nem az élete egyéb szereplői, hanem a felesége.

Egy szerelmi történetként kezdődött a regény, a hölgy  szemszögéből nézve, és így is folytatódott.

Nem lehet eldönteni kinek az életrajza, hisz  Valéria csak 7 évet élt együtt, illetve azt is szinte csak papíron Pascallal. Nekem  mai szóval élve "celebesnek" tűnik az egész. A színésznő Magyarországon 1937-44-ig majdnem 50 (!) filmben szerepelt a Wikipédia szerint.  Még itthon hozzáment egy nála 20 évvel idősebb, tehetős emberhez, aki fűvel fával csalta.

A karrierje érdekében sikerült egy találkozót összehoznia, az akkor már külföldi filmes berkekben ismert Pascallal. Ő szintén 20 évvel volt idősebb a nőnél, szerelem első látásra.???
Na, biztos volt olyan akkor is:-)
Tudom George Bernard Shaw és  Pascal  meg a Pygmalion, majd ennek musical változata a My Fair Lady lenne a könyv fő csapásvonala:-) de számomra nem az volt. 
Számomra inkább a feleség  önként vállalt szenvedése, akinek nem jutott semmiféle színészi karrier...és sajnos szinte csak az volt a közös életük legboldogabb pillanata, amit a fényűző kaliforniai lakásukban érzett. 
A férj örökké tárgyalt utazott a világban, a regényben követhetetlenné vált, hogy mikor hol, miről, kivel, egy nagy káosz volt az a rész.   Pascal kezétől csattant a pofon, akadt neki szerető, több olyan nő, aki pénzzel támogatta őt, enyhén szólva  ellentmondásos kicsit az ábrázolása a feleség részéről.
Akkor akart elválni  Valéria, amikor a férje már halálos beteg volt, természetesen a nő ezt nem tudta, (ennyire "szoros" a kapcsolat) és abban a hiszemben volt, hogy nincs semmije férjének, csak adóssága. Aztán az utolsó órákban helyt állt, később a férje szeretője által majdnem elorozott örökséget, a  szerzői jogokra vonatkozóan, hosszas pereskedéssel visszaszerezte.

Meglepett, mikor olvastam a regény befejezése után a neten, hogy Pascal halálát követően Valéria szintén egy tehetős úriember felesége lett, aki nem mellékesen egy könyvkiadó tulajdonosa volt.  Valaki mondta neki, ő említette is a regényben, hogy "írásra" buzdították.  
Hát írt. Lehet jobb lett volna, ha színészkedik. Mármint a filmekben. :-)
Nem szerettem, pedig Gabriel Pascal se lehetett egy könnyű eset. 
Egyetlen pozitív alak George Bernard Shaw volt ebben az életrajzban. Ő minden bogarasságával együtt is nagyon szimpatikus öregúr benyomását keltette.
Alapjában véve a vége felé, talán az utolsó harmadában lendületet vett a könyv, mintha kicsit a stílus is változott volna, olvashatóbb lett.  Ha pontozni kellene eléggé alul értékelném.   Hivatalos ismertető itt.

Ötlet...

kerestetik...az idén kivételesen nem  kínálom, hanem keresem:-) pedig kínáltam az elmúlt években és tudom sokaknak szolgáltam is velük.

karácsonyiak karácsonyokra 

Elfogytak az ötleteim és hiába keresek, nem találok olyat, ami mindenben megfelelne. nemjön az ihlet:-(

Lassan a varrás is csak az ajándékkészítésre korlátozódik, a foltvarrás meg egész kicsike arányban létezik már a palettámon. 

Ez az év az ilyen fajta (tű-cérna-olló:-) munkálkodás terén negatív rekordot döntött nálam.

Sok-sok éve készítek karácsonyra ajándékokat a szűkebb, tágabb családnak, kezdtem az ún. karácsonyos stílussal, de mivel már ezen ünnepünk színeit is a divat diktálja, egy idő után rájöttem, hogy klasszikus karácsonyi színekből készülő ajándékok nem minden lakásban állják meg a helyüket.

táskáim és neszesszereim közül is sok ajándékként végezte:-)

A másik tapasztalatomat ezzel kapcsoltban már többször kifejtettem, miszerint elég sok díszt "raktározunk" karácsonytól karácsonyig, nehéz szelektálni és a doboz mélyén hagyni bármit, netán megválni tőle, végképp lehetetlen:-)

Ezért erre az alkalomra  is az egész évben használható, praktikus, netán vicces, ötletes ajándékokat részesítettem előnyben. Valami édesség vagy egyéb apróság, lehetőleg stílusosan (akár kötényhez habverő :-) mindig került ezek mellé az ajándékok mellé is. 

Sok ötletet találtam évek alatt az interneten, néhányat azért "szó szerint loptam", de legtöbbjüket átalakítottam a saját lehetőségeim, igényeink szerint.

"apróságos" ötletek akár karácsonyra is

Most is valami apróságot keresek, nem nagy dolgot, praktikusat, ötleteset. 

Fiúknak, lányoknak, kicsiknek, nagyoknak:-)

Ha valakinek van ilyen, aki épp erre jár, szívesen és hálásan fogadom az ötletét, ha azt megosztja velem.

Kelkáposztás palacsinta...

...a csalafinta:-) 

Mert nem igazán érvényesül a kelkáposzta íze, de ez nem is volt nagy baj, sőt, jól jött, mert "csak egy kis zöldség" címmel "eladható" volt minden családtagnak. Az őszinte kelkáposzta nem lett volna az:-)))

Nálunk nem darált hús, hanem csirkemáj volt a töltelék. Az előbbit nem szereti mindenki, egészen pontosan az, aki a kelkáposztát sem. :-) 

Ezt már nem tudtam volna leplezni:-)

Az én képem még sütés előtt készült, utána már nem volt idő rá:-) 

Bár a forrás fotója lényegesen mutatósabb, azért én is felteszem...májasan:-) de nem akarok gasztroblogger lenni:-)

Amikor vége van a nyárnak...

Zacc

Vág Bernadett gangregénye volt a másik abból a bizonyos kupacból, amiről itt beszéltem. És ez is talált.

Hiába kerestem valami életrajzot, akármit, semmit nem találtam az írónőről, csak ezt a blogot, általa:-).

Amikor elolvastam a fent nevezett gangerény fülszövegét, nem sok reményt fűztem hozzá. Aztán megakadt a szemem a könyv hátsó borítójának belső oldalán, ahol Vág Bernadett saját magáról is ír néhány szót. Ezek után gondoltam úgy, hogy érdemes lesz elolvasni. És nem tévedtem.

Egy igazi korkép, mondhatnám kórkép...akár még időtlen is lehet és örök érvényű. 

Ahogy gazdagék, ott legfelül...hát, na. 

A szerencsétlen meg egyre lentebb...nagyon ott van. 

Olvasásra érdemes. Elgondolkodásra késztet. 

Nincs történet, illetve csak egyes lakók bemutatása kapcsán kerül képbe az ő személyes történetük. Sajnos egyiké se mesébe illő, de valljuk be, olyan igencsak ritkán adódik. 

És nem csak a gangos ház lakói körében.

Elakadt liftben rekedt emberek, elhagyott szerelmek, álmok és a valóság ellentéte...mindez egy gangregényben.

"Ne gondold, hogy valami nagy tragédia kell a boldogtalansághoz – sóhajt Virág Izabella. 

– Hogy érted? – kérdi. 

– Ahogy mondom. Sok embert ismerek, mind azt gondolná a másikról, hogy boldog, mert van neki ez, meg van neki az, van férje, van gyereke, van pénze. De akinek van, annak más kell. Sosem az kell, ami van. Én például azt gondolom, hogyha sovány lennék, boldog lennék.De ha sovány lennék, eszembe se jutna milyen kövérnek lenni, és egyáltalán nem örülnék annak, hogy nem vagyok kövér. Akkor más bajom lenne."

"– Az a boldogság, amit annak érzel. Ha te például azt képzelnéd magadról, hogy karcsú vagy, és el is hinnéd, akkor attól fogva boldog lennél. És tök mindegy, mit gondolnak rólad mások, mindegy, hogy nyilvánvaló, hogy kövér vagy, te meg se hallanád. Te megingathatatlanul hinnéd, hogy szép vagy. Ez lenne a te valóságod. És boldog lennél."

Hivatalos ismertető itt.

Ők is ott, az avarban...

 ...avagy mire jó a lehullott diófa levél.

Évekig kínlódtunk jó öreg diófánk lehulló levelével. 

Komposztba nem jó, elégetni csak akkor lehet, ha száraz. 

Többnyire kis adagokban a kukában végezte, most már van gyűjtőhely az ilyen jellegű hulladékoknak is a városban, de mire lett, mi is megtaláltuk a megoldást. 

Pontosabban nem mi, hanem a kutyáink.

Amikor összehúztuk egy rakásra a lehullott faleveleket, mindig szívesen hemperegtek benne. 

Nekik öröm volt, nekünk nem annyira, újra lehetett kupacolni:-) 

Főleg, ha a hempergés közben rátaláltak még egy-egy alul megbújó dióra, azért aztán le kellett menni.

Nálunk külön elzárt területük van az ebeknek, a kertünk méretéhez képest nem is kicsi. Oda eleve sok dió és levél bepotyog, szezonban folyton guberálnak, hamar megtanulták a diót megtörni, szép fényes is a szőrük.

Mivel kutyákat is akartunk és kertet is, ezzel a fajtával meg kellet osztoznunk az utóbbin. 

Különben így néznénk ki.

Mert nyomukban a fű sem terem.

A lényeg, hogy az utóbbi években beszórjuk a birtokukra levélhullás után a diófa leveket. 

Szabályosan lázban égnek, már tudják mi következik, ha az avarseprű beindul. 

Tavaszra teljesen elkomposztálódik a "keretükben" :-) 

Akkor összeszedjük, lényegesen kisebb mennyiség lesz belőle, mint most lenne. 

Általában az általuk ásott gödrök tavaszi felöltéséhez pont elegendő. 

Az idén szinte egy nap alatt lekopaszodott a fa, már megkapták az avartakarót a kutyusok. 

Sajnos már nem bírják a fotózást, mint kölyök korukban, én meg nem vagyok túl jó paparazzo, pedig nagyon jó képek születhetnének.

Berlini nyárfák (Berlinerpoplene)

Mondhatni az olvasás rendszeres alvás előtti elfoglaltság hosszú ideje, de sajnos így is kevesebbet olvasok, mint szeretnék. És bár a könyvespolc tömve régiekkel, meg folyamatosan vannak újak is, időnként nehezen választok olvasnivalót.

A gyerek meg bemegy a Coopba, belenyúl az 500 Ft-os könyvkupacba, kivesz kettőt, és mindkettő óriási:-)

Anne B. Ragde regénytrilógiájának első része  (a másik kettőért még lehet a kupacba nyúlni:-) így önmagában is rendkívüli volt szerintem. Nem is tudom elképzelni mi történhet a folytatásban, ami ennél ütősebb. Az a fajta regény, amit nem lehet letenni. Ez a legjobb mércéje részemről egy könyvnek.

Múltba zárt jelen. Családregény, ami egy generációval korábbról indul, keretként magába foglalva a jelent. 

Közben bemutatva a fiútestvéreket, akik nagyon is a jelenben élnek. Ez a karakterábrázolás olyan alapos, hogy néha nem is értettem miért volt szükség rá. Aztán később kiderült, hogy bizony minden apró részletnek, tulajdonságnak, mozzanatnak fontos jelentősége volt a bemutatáskor.

.

A testvérek teljesen  különböző jellemek, ami, akár természetes is lehetne, de ők a múltban ért sérelmeik miatt szinte gyűlölik egymást. Vagy a múltjuk egy részét? Az életük egy nagy szeletét, amitől nem tudnak elszakadni.

A múlt, az otthon emléke  hatalmas erővel él bennük, nem képesek maguk mögött tudni, pedig a maga módján mindegyikük belemenekült valamibe, amiben kiteljesednek. Vagy próbálnak.

Nem lehet elmenni szó nélkül a táj, a norvég fjordok, a karácsonyi ünnepi díszben pompázó kisváros, a birtok két élete: múltja, jelene ábrázolása mellett sem, lenyűgöző, ahogy szinte látja az ember, amint a semmiből életet lehelnek a fiatalok karácsonyra a lepusztult házba.

Nem is tudom mit írhatnék róla, hogy ne a tartalma legyen, ne a fülszövege...egy biztos, a csattanó a regény elején van, de majdnem a végén csattan. Jó nagyot!

Hivatalos ismertető itt.

Hogy el ne vesszen...

... ha nagy nehezen már megtaláltam. 

Pár hete hallottam a rádióban, de rajtam kívül egyetlen családtagom se. 

A füttyszó "fogott meg", nem is emlékeztem másra, de ezt meg  szerény (:-)) zenei tudásom mellett nem igazán tudtam megosztani a (könnyű)zeneileg műveltebb ifjúsággal:-)

Úgyhogy figyeltünk, a lányok is agyaltak, kerestek:-) 

És láss csodát, ma délután megint ment a rádióban, a honlapjukon meg be tudtam azonosítani.

Most ideteszem, hogy meglegyen és  másokat is jókedvre derítsen.

:-)

Kutya az avarban...

...de cseppet sincs zavarban:-)

még akkor se, ha összefut egy darázzsal:-)

Így járt (már nem először), de gyorsan rendbe jött.

Különben jól vagyok...

Ez egyik, az ismert pszichológus, Popper Péter emlékére megjelent három kötetből. 

Jó volt olvasni őket.

...kedveltem... 

Azon kevesek közé tartozott, aki ha megszólalt a TV-ben , rádióban, hirtelen megállásra kényszerítette az embert. 

Úgy tudott beszélni, hogy mindenki megértette, 

vonzotta a figyelmet az egyénisége, a személyisége.

Nagyon sok "okosság" terjed tőle "webről webre",  álljon itt közülük néhány, aki meg többet szeretne, olvasson Poppert, mert megéri. :-) 

Popper Péter emlékére I-III.

Különben jól vagyok / Kiadatlan írások /Popper-parádé ’77

" HOGYAN LEHET MŰVELT AZ EMBER?

– Úgy, hogy olvas.
– És azután?
– Elgondolkodik azon, amit olvasott.
– És azután?
– Megint olvas.
– És?
– Megint gondolkodik.
– És?
– És… nincs tovább! Csak jönnek végtelen sorban a „megint”-ek. Ha szerencséje van, ez így tart mindhalálig."

Beszélgetés diákokkal

Popper Péter: Ők – én vagyok 

"Hölgyeim és uraim, kedves olvasók! Micimackó és Malacka nem taoisták, nem zen-buddhisták, nem Lao-Ce, vagy Boddhidarma szimbólumai, hanem egyszerűen csak egy mesebeli medve és malac, Róbert Gida játszótársai. Mint ahogy Füles sem depressziós, Nyuszi nem mániás, Kanga nem egy jiddische mamele, és Zsebibaba nem képviseli a lázadó ifjúság egyik politikai szervezetét sem. Az eszetek tokja! – kedves bölcselő barátaim. Aki élete drámai pillanataiban nem ismer rá önmagában a regény egyetlen állatára sem, annak vagy politikusnak kell állnia, vagy gyógyíttatnia kell magát."

Popper Péter: Ők – én vagyok

"A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból. Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden, emlékeztető szavakban. Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat, mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az, aminek már nincs jelentősége számukra. Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember, hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát. Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs. Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok."

Popper Péter: Lélekrágcsálók

A menedék...avagy a freeblogom margójára :-(

Tudom, ez egy jófajta regénycím, de ez van :-( 

A http://sz-pont-marika-foltos-dolgos.freeblog.hu/  blogom 4 év munkájával eltűnt.

Frissítés: 2013.10.03.  Jelentem, ma működik!!! (csak el ne kiabáljam) Elkiabáltam...:-(

Nem mondhatnám, hogy hirtelen, vacakolt rendesen. Voltak jelek. Beértem volna vele, ha ad egy kis időt a menekítésre, vagy legalább figyelmeztet egy levélben. Mert az, hogy nem lehetett már ott írni, mindenféle hibák miatt, egy dolog. De, hogy már megnézni se lehet, és úgy tűnik eltűnt örökre, sokunk több éves munkájával, kedves emlékeivel.

Egy éve én már tettem egy lépést, átköltöztem ide, de az első időben volt még ott is jó néhány bejegyzés, ami a Freeblogra volt linkelve, azok most egyelőre elérhetetlenek, amit lehet, majd korrigálok. Ahogy az időm engedi.Sajnos oda nem  lehetett importálni a Freeblogot, pedig az lett volna az egyszerűbb.

Erre a helyre viszont igen, egyetlen gubanc, hogy képek nem jöttek. És én ezt nem tudtam, hogy exportálás nem tartalmazta őket. Gyakorlatilag azokat külön kellett volna jó helyen kezelnem a gépemen, én rendetlen :-(.

A Google szerencsére tárolja egy darabig az elég nézett képeket. Nekem is megvan azért sok, lesz amit nem tökéletes minőségben és méretben, de megpróbálok feltöltögetni ide majd apránként, a hosszú téli estéken...

Ennek a blognak a működésével még ismerkednem kell, sok funkció nincs, amit a másik kettőnél megtalálhattam, de majdcsak belejövök, és akkor tényleg csak idő kérdése, hogy az elsőhöz valami hasonló összeálljon.

 

Megint egy évvel...:-)

...és ezt a tortát sütötte nekem a nagylányom:-)

Az első...

...közös munkánk eredménye:-)

Tiszta krimi...

Jellemzően megint olyat követtem el, amit nem szoktam. 

Krimit olvastam a nyáron. Egymás után kettőt is.:-)

Az egyik Patricia Highsmith regénye, ő egy ismertebb, sikeresebb írónő, akinek a bűnügyi regényírását már sok díjjal jutalmazták. 

Mr. Ripley nevű főhősével több művében is találkozhatunk, most  Ripley a mélyben volt. :-) 

Mondhatnám, hogy ez inkább szépirodalmi mű. Vagy nem is tudom. 

Egészen furcsa, hogy egy nő fejéből ilyen történet kipattanjon. 

De az életrajzát elolvasva ő sem volt egy könnyű eset. 

Az ő élete sem volt az.

A címszereplő jelleme is igencsak ritkaságszámba megy. A végletek embere. 

Maga a krimi is ilyen. Hol a tájat csodálhatjuk, hol a brutális jeleneteken borzonghatunk. 

Az egésznek köze sincs egy hagyományos, minden csatornán fellelhető krimihez. 

Ráadásul a vége meglepetést tartogat az olvasónak, jó nagyot.:-) 

 ***

A másik könyv a Szívtipró című krimi, amit szintén egy hölgy követett el, mégpedig Julie Garwood.

Ő is egész szép írói munkássággal rendelkezik. 

Ez már az a tipikus FBI-os :-) történet.

 Brutális jelentekben szintén nem szűkölködik, de sokat enyhít a "helyzeten" a regényt átszövő romantikus szerelmi szál.

Ennél 

viszont lehetett az elejétől kezdve agyalni, hogy ki a hunyó:-) 

Sőt, lehet félni is olvasás közben:-)

Annyi helyszínelős, "dr.csontos gyilkoselmét" nézett már a családom, hogy én se kerülhettem el a rámhatást.:-)

De nem könnyű a nyomozók helyzete, az "olvasódetektíveké" pedig még kevésbé:-)  

Nyilván ennek a könyvnek épp ez az erőssége, hogy szinte az első perctől  kezdve lehet tippelni. 

Jelentem, nem találtam...de a kíváncsiság végigvitt a regényen, ami alapjában véve jól olvasható, lendületes olvasmány volt. 

...és a bűnös elnyerte méltó büntetését.

***

Bármelyik írónő másik könyve a kezembe kerülne szívesen elolvasnám.

:-)

Egy nagy kedvenc...

most...

és egykor...

Én kis kertem...

...az idén nem igazán alakult a kedvemre. 

Ezek a virágok nyár végén kezdtek észhez térni, 

 mostanra egészen kikupálódtak. 

Király...

Tudom, én vagyok a sokezredik, aki augusztus 20-a óta az  

Alföldi Róbert

  által  "újragondolt" 

István, a király-ról 

véleményt nyilvánít és ezt még le is írja. 

Hogy olvassa-e majd valaki, az más kérdés. De kikívánkozik...:-)

Nem vagyok  színházi szakember, bár szerintem  ez a darab nem is kizárólag szakemberek számára készült. 

Úgy általában az embereknek is. 

Kicsit fellengzősen mondhatnám azt is, hogy nekünk, magyaroknak. 

Van, aki azért volt rá kíváncsi, mert Alföldi, van, aki épp ezért nem. Van, aki azért szereti, mert Alföldi, van, aki épp ezért nem. 

De mindenképp  beszélnek róla. 

Szerencsére a TV-n, interneten keresztül sokakhoz eljutott. 

Akad szép számmal, akihez  még így se, mert, vagy nincs lehetősége, hogy megtekintse, 

vagy nincs rá igénye.

Emlékszem mekkora szenzáció volt három évtizeddel ezelőtt az eredeti verzió, micsoda vitákat váltott ki az is. 

A "műfaj" , mint rockopera, eleve új volt a magyarnak, mi, akkori fiatalok nagyon szerettük, úgy, ahogy volt. 

Aztán teltek az évek, az eredeti mindig előkerült az év ezen szakaszában. 

Volt többféle rendezés, többféle előadás mód, úgy csendesen az elmúlt években. 

A dalok, a történet, mindig ugyanaz, de egyik se tudta azt a hatást elérni, amit az eredeti, azt meg főleg nem, amit a mostani.

Forrás: http://szeged.hir24.hu/

 további képek: itt

Épp ezért nem értem a negatív kritikákat, mi a probléma ezzel a legújabbal. Pont annyira igaz, ahogy anno, és pont úgy, mint az eredeti ősbemutató idején volt. 

Időtálló. 

Ahogy az előadásban "látványosan"meg is lepi ez a tény a múltból "visszacsöppent" szereplőket, (mosolyt csalva a nézők arcára) hisz eltelt 30 év és semmi se változott.  

Csak a szereplők cserélődtek!!!

A hatalomvágy örök érvényű, a sunnyogás, a kétszínűség, a köpönyegforgatás, az erőszak nem szűntek meg létezni.

Tény, hogy 30 évvel ezelőtt szolidan, visszafogottan került ki ez a történet a köztudatba. És valóban "rockoperásan".

Most annál sokkal ütősebb, sokkal odamondósabb, pedig  az alap ugyanaz.

Viszont ez inkább "színdarabos"  kevésbé "operás".

Jómagam nem láttam színházban a régit se, csupán a filmet, ahol  a hang csak rendben lehetett. 

Azt, úgymond elénekelték. 

Itt most biz' az ének kissé háttérbe szorult, de olyan értelemben, hogy Feke Pálon és Tompos Kátyán  kívül a többi hang nem volt túl ütős. 

Viszont  a színészi teljesítmény annyira erőteljes volt, hogy bár Koppányt alakító Stohl András (aki nekem se szívem csücske) énekhangja egy cseppet se eget rengető, (sőt.).. mégis sikerült olyan hatalmasat alakítania, hogy engem teljesen meggyőzött. Hallottam, hogy a hang nincs a helyén, de a színész nagyon is ott volt, és ez utóbbi palástolni tudta  az énekbeli hiányosságait. 

Aztán a Táltos, azaz Novák Péter, aki bár énekben nem tudta überelni az elődjét, (Deák Bill Gyula) 

de a színészi alakítása lenyűgözött.

Az egész darabról ez a véleményem. 

Csak ültem és elvarázsolódtam, néha nevettem, néha sírtam, néha bólogattam. 

Néha csóváltam a fejem...hogy ilyen nincs. És mégis van. :-)

Hogy lehetett minden apró részletet így megdolgozni a cél érdekében. 

Jelmezt, díszletet, Trabantot,:-) pezsgőt, ingeket.!!!! 

Mindezt úgy, hogy ismert történet, ismert dalok, az ember azt hiheti, hogy nem érheti nagy meglepetés. 

De, igen!

Nyilván nem egy egyszerű eset a pasi:-), ha az lenne, nem beszélne róla senki, a munkája nem szítana heves vitákat, nem fenyegetnék meg... 

Elveszne a süllyesztőbe.  

Személyisége megosztó ugyan, de, művészi tehetségét, akár rendezés, akár szerep tekintetében nem lehet elvitatni tőle.

Részemről az elismerés. :-)

Itt  meg lehet nézni. (

Kis kenyérkék...nagy piták:-))

:-)...a cím nem elírás, így van ez:-)

Sokszor írtam már a saját sütésű kenyereimről, hogy elég keveset eszünk, hogy mindig van valami "jólbevált" recept, forma, sütési módszer, amit hosszabb időn át alkalmazok. 

Idővel azért ez unalmas tud lenni, így jól esik néha változtatni, kísérletezni.

Az  első kenyeres bejegyzésemben az akkori "jólbevált" receptemet is lejegyeztem, még engem is  meglep, hogy manapság mennyivel egyszerűbben készítem:-)

Mert egyszer csak sok lett az akkori mennyiség, én meg lecsíptem 25-dkg a tésztából és eltettem a hűtőbe egy fedeles műanyag dobozba "öregtészta" gyanánt. 

Egy hétig egészen jól használható, utána előfordulhat, hogy nem túl "lelkes". 

Szóval legközelebb fogtam ezt az öregtésztát és kelesztőtálba tettem, adtam mellé 

75 dkg kenyér lisztet, amiből maximum 10 dkg-ot szoktam valamilyen teljeskiőrlésűre cserélni, és ebben az esetben adok hozzá egy teás kanál sikért is.

2 ek olaj, 

3 teáskanál só, 

1-2 ek burgonyapehely,  

élesztő, ha sietek, akkor fél, ha nem, akkor csak negyed:-) kerül még bele. 

Dagasztás, (csak kézi robotgéppel, erősebb fajtával, aminek bírja dagasztókarja ezt a mennyiséget) 20 perc kelesztés, átgyúrás, 30 perc kelesztés. 

Lecsípem  a 25 dkg öregtésztát, a többit formázom. 

Mostanában: felezem a maradék tésztát, két rudat formázok belőle,  összesodrom őket, így kerülnek egy sütőpapíros dobozformába. Általában egy nagy nejlonba teszem, belespriccelek egy kis vizet, így kelesztem 30 percet, majd bekapcsolom a sütőt 150 fokra és még 15 percig kel a kenyér.

A sütő legfelső rácsára teszek egy lapos tepsit, arra egy kis edényben vizet gőzölögni. 

Nem mindig lesz egyformán jó a kenyerem, nagyon sok apró tényezőn múlik (meg néha rajtam is:-) ha meg akar kelni, és minden rendben vele, ennyi idő alatt már szép púposra kell, hogy keljen. 

Ha nem ilyen, akkor se hagyom már sokáig kint, mert nem lesz jobb. Sőt, csak rosszabb...

Beteszem a 150 fokos sütőbe az alsó rácsra (csak oda fér), felveszem a hőt 250 fokra . Így sül 30 percet, majd visszaveszem 200 fokra, légkeverésre és sül még 30 percig.

Valami ilyesmi lesz a végeredmény. :-) Miután kiveszem a sütőből, majd  a formából, azonnal lespriccelem hideg vízzel.

De sütöttem már fedeles jénaiban, volt egy ilyen korszakom is, ahhoz hagyományos vekni fazonra:-) formázom és a fenti módon járok el vele.

A szakajtókosaras módszer továbbra se jön össze, 

igaz nem is vittem túlzásba a "gyakorlását".

Az alábbi képen viszont mini vekniket mutatok...soknak bizonyul időnként a "dobozos" adag, ezért nem adtam az öregtésztához csak 50 dkg lisztet. Három ilyen kicsi, kb. 30 dkg-os kenyérkét sütöttem belőle.

( A harmadik már nem tudott modellt állni:-)

Ezek ebben a  mély, fedeles tepsiben sültek. Az alacsonyabb alsó részre, sütőpapírra tettem őket és a mély rész funkcionált fedőként. Jól be lehet párásítani. Szépre sültek benne.

Ezeket az  trükköket magunknak kell kikísérletezni, 

de sokszor egy apró tévedéssel szerez új tapasztalatokat az ember. 

Igazából rutinná válik  idővel a kenyérsütés. 

Ha nem is lesz állandóan hibátlan, csodás külsejű, azért mindig ehető, és saját:-).

Ez a pita már nem most készült, de annyira jól sikerült, hogy lefényképeztem, így tudni fogom legközelebb, hogy kell kinéznie:-)

Ez természetesen egy Limara recept.

Limonádé...

Ez a Limonádé, nem az a limonádé, 

de Maros András regényének címadó :-) itala valóban végigkíséri  a  főszereplőt a regény alatt. 

Ami nem igazán ettől, de pont olyan, mint a limonádé. :-)

Valamiért nehezen kezdtem hozzá, mondhatom évekig csak tologattam a polcon. Talán a címe, meg az ismertető ellenére is kicsit  a "limonádénak" titulált dolgok jutnak hirtelen az ember eszébe. 

Márpedig egy író, nem ad ilyen címet a regényének,* csak alapos megfontolásból. 

Még akkor is, ha a "limonádé motívum" átszövi a regényt
:-)
Talán egyetlen biztos pont, szinte mindig, mindenhol. 
Túl édes, vagy túl savanyú, de limonádé:-) 

A lényeg: Nem volt rossz. 

A főszerepló fiatalember jelleme  kifejezetten megnyerő. Mondhatni nem egy átlagos 19 éves. 

De nem is egy átlagos hátérrel. Talán épp ezért érdekelt, hogy mi kerekedik ki a Limonádéból és ezért olvastam végig. 

Valami miatt tudni akartam mindig, hogyan tovább, még akkor is, ha esetleg kissé unalmas, talán túl aprólékos részleteken kellett átvergődni. 

Ez egy idő után már talán szórakoztat is, sőt  nem is olyan fölösleges, hisz ettől lesz igazán hiteles az egész. Jócskán ironikus, amolyan görbetükör  itt is és ott is. 

Ami magyar, az nagyon magyar, ami amerikai, az meg nagyon amerikai. 
Hogy ez utóbbi meg olyan jól sikerült, annak nyilván köze van az író amerikai egyetemi éveihez. 
A tapasztalathoz.

* ez tényleg meglep engem is:-) 

(Így lenne ötösöm a lottón, ahogy erre ráhibáztam:-)

"KÍSÉRLETEK CUKORRAL

Benedek Szabolcs kritikája

Élet ÉS Irodalom, 2008. szeptember 12.

Egy internetes portálnak adott interjúban Maros András elárulta, hogy első regénye sokáig a fentebb olvasható címet viselte, amiben „lett volna valamilyen szimbolikus jelentés Tibor (a főhős - B. Sz.) cukorfogyasztásával kapcsolatban”, ám a kiadó meggyőzte, hogy térjen vissza az eredetileg munkacímként funkcionáló Limonádéra. „Most már megint szeretem - jelenti ki ugyanitt a szerző -, még jó is, hogy provokál, gondolom, egy-két kritikus már hegyezi a tollát, hogy Maros András Limonádét írt”.