:-)

Almás pite, avagy öregszem... :-)

...ilyenkor szeptemberben mindkettő elkerülhetetlen nálunk :-)

Kezdő háziasszony  koromban úgy gondoltam  a pite amolyan "snassz" dolog. 

Ennél bonyolultabb édesség elkészítése nagyobb kihívásnak tűnt. 

A pite szerintem igaz nagyi süti :-) nálunk is anyukám a nagy pitesütögető, a lányaim meg imádják Mama pitéjét. 

Jómagam igen ritkán szánom rá magam, most viszont tisztes adag  birsalmával a birtokomban, minden másnap, egy-egy nagy tepsivel került ki a sütőből. 

Birsalmás pite.

Ebből következik, hogy rohamtempóban fogyasztotta a család. 

Most már tudom, hogy egyszerűségével képes felülmúlni a habos csodákat :-), 

nem beszélve arról, hogy gyors, kiadós.

Öregszem... ezt napokon belül a naptár is igazolja, na meg, hogy gyakrabban sütögetek pitéket :-) ...

Ez csak egy nagyon egyszerű recept:

Birsalmás pite

50 dkg liszt

1 csomag sütőpor

25 dkg margarin ( de zsír lenne az igazi :-)

10 dkg cukor (vagy más édesség)

1 tojás

kb. 1 kis doboz tejföl

só

ezeket összegyúrtam, elfeleztem és folpackba csomagolva hűtöttem egy kicsit

Közben a tölteléket elkészítettem:

1,5 kg megtisztított birsalmát apróra daraboltam, 

5 dl vízben fahéjjal, citromhéjjal, kevés citromlével, ízlés szerinti édesítéssel nem teljesen puhára főztem. 

( nekünk 10 dkg édesség elég volt bele)

Ekkor levettem a tűzről,  

2 csomag vaníliás pudingport elkevertem 1 dl vízben, majd ráöntöttem a forró birsre. 

Szépen besűrűsödött. 

Kihűtöttem.

Tepsibe került, jó nagyba...

 Az egyik  kinyújtott tésztalapra  tettem a birsalmát, rá a másik lapot, megszurkáltam,  előmelegített  sütőben 200 fokon  40-45 perc alatt megsütöttem .

Öregszem.... pitéket sütök :-)

Hullócsillagom...

Nick Traina megrendítő története, amit papírra vetett édesanyja, a világhírű szórakoztató irodalmat író Danielle Stell, akinek gazdag munkásságából ezt az egy könyvet olvastam el, de nem is fogok többet.

helyes fiú volt:-(

Mert...magamat a "mérges" jelzővel tudnám illetni, ezt az érzést váltotta ki belőlem  ez az életrajz, családi regény, vagy nem is tudom minek nevezzem a "műfajt".

Félreértés ne essék, tiszta szívemből sajnálom ezt a fiút, anyaként meg főleg felkavaró ilyesmit olvasni...amikor elkezdtem tudtam mi lesz a vége,  máskor fogok hozzá néhány tucat zsebkendőt, de ez egész más benyomást tett  rám, mint amire számítottam.

....haragszom az anyára..ez a lényeg.

Összevissza csapongó, időnként ellentmondásokba keveredő, sokszor ismétlésekbe bocsátkozó,  mintha terjedelemre és saját maga fényezésre készült volna ez a könyv...csak jól álcázva. 

Mert jómagam többet megtudtam az anyáról, mint a fiúról.

Vannak benne naplórészletek a  fiú tollából, de nehéz elhinni, hogy állítólag  12 évesen  írta.  

Olyan, mintha átírta volna a "szakember", hogy méginkább fokozza a feszültséget.

Ennél fogva engem jobban bosszantott az anya "szerepe", mint a problémásnak titulált gyereke.

A bulvár kikezdte őket is, jobban jött ki az egészből, ha ő lép, és piacra dob valami elfogadható történetet. Igazából azért nem értem az egész betegséget, mert nagyon korán képbe került a kábítószer, és nem tudhatom, hogy ennek milyen következményei lehettek a fiúra nézve, ahogy azt sem, hogy a drogfüggő édesapjától mit örökölhetett. 

Nagyon szép a gesztus, a cél, miszerint segíteni szeretne hasonló cipőben járó embereknek, speciális alapítványt hozott létre, ezen könyve bevételét is ennek támogatására áldozza. Azt mondja, ha csak egy emberéletet ment meg,már nem írt hiába...és ezzel mégiscsak ő jön ki "jól" az egészből, hisz ebben igaza van.

Nem tisztem, nincs jogom hozzá, hogy ítélkezzek más szülő felett, véleményem viszont lehet róla.

Még akkor is, ha nekem se karrierem, se  világhírem, se rengeteg kiadott regényem, se több kontinensen házam, villám, se nyaralóm a tengerparton, és nekem nincs 7+2 gyerekem, csak három, és jóformán "csak anya" vagyok.

Az írónő első házasságából származó 14 éves kamaszlány, és az akkor már írói sikerrel rendelkező anyuka együtt  várták a nem olyan nagyon "kívánt", egyáltalán nem tervezett "véletlen"babát, Nick-et.

Négy évig anyuka szíve csücske volt a fiúcska a leírtak alapján.

Aztán jött egy új szerelem, új házasság,  a nem is tudom hányadik férjének két fiúgyerekét örökbe fogadta, majd 6 év alatt 5 apróságot szült ebbe a házasságba.

Az 5. kicsi születésekor Nick már/még 9 éves volt. És problémás...egyre problémásabb.

Nem tudom elhinni, hogy anyaként (aki mellesleg éjszakánként ennyi kicsi gyerek mellett írja a regényeit) a helyzet magaslatán állhatott. Gyereket nevelni a világ legnehezebb dolga, egyet is, kilencet meg főleg. 

Nyilván nem ő vigasztalta az éjjel felsíró gyerekeit, nem ő borogatta, ápolta, ha lázasak, betegek voltak, nem ő cserélte a kicsik pelusát...

Viszont éjjel írt, pénzt keresett, igazán vastagon meg tudta fizetni a gyereknevelést, tudta biztosítani a luxust, fenntartani a sok ingatlant, sőt problémás gyereket is "kezelt" ezzel az eszközzel. 

Ennyi.

Nick korán  megismerkedett a "nagyfiús" dolgokkal, kábítószer, alkohol, cigi, csajozás, ...

A fiú nagyon trendi volt,  szeretett feltűnni, kitűnni.

Fiatalon sikeres zenekart alapított, ezekhez is kellett forrás...

Mintha anyuka az összes zavaró tényezőtől meg szeretett volna szabadulni, ezért  úgymond "bérbe adta" 16 évesen  a mániás depressziós fiát.

Mondván, az ő háza nagy, ott nehéz követni a fiút,  kisebb lakásban jobban rá lehet látni..

Egy Julie nevű hölgy feladta addigi életét, munkáját,  kábítószeres fiatalokkal foglalkozott, és innen kezdve minden idejét, percét, Steel anyukának szolgálatába állította Nick érdekében.

Julie, férje és az ő gyerekeik között élt Nick 3 évig, egészen a halálig. 

Kisebb ház, kevesebb gyerek, talán meghittebb hangulat.

Aztán ott is lett nagyobb ház, egy kis különálló épülettel...Nicknek,
de sajnos csak rövid élete szólt :-(.

Arról nem szólt az írás, hogy mindezt mennyiért, pedig minden bizonnyal komoly  lehetett a dolog, nem volt egyszerű, hisz valamiből Julienak is élni kellett, ráadásul mindig ott volt a fiú mellett, amikor kellett, anyja helyett anyja volt a bajban.

Még két férfi gondozó is Nickhez tartozott, akik majdnem minden lépést követték..

Az írónő mindeközben romantikázott, elvált az 5 kicsi gyerek apjától, jutott ideje új kapcsolatot  építgetni, mintha maga is kalandokra törekedett volna, hogy legyen ihlete a romantikus regényeihez.

Kifejezetten sokkolt, amikor a temetéshez tartozó szertartásokról írt. 

Darabszámra megmondta,  hányan jöttek ki a templomból, hányan mentek el utána hozzájuk, hányan voltak a temetésen...azért mentségére legyen mondva kifejezetten megemlíti, hogy nemcsak az ő barátai és a  kiadói voltak ott, hanem a Nick barátai is.

Lehet, hogy bennem van a hiba és annyira "anya szemmel" olvastam, hogy nekem egy manipulált, saját magát fényező, összecsapott darabnak tűnik...ennél fogva felmerül az emberben a kérdés, mi volt belőle igaz. Természetesen a tényeket, és a végkifejletet leszámítva.

Talán ez a Hullócsillag ennél többet, jobbat  és szebbet is megérdemelt volna :-(

A Knowledge a második zenekara volt Nicknek, már nem sikerült a terveik megvalósítása, halála után  feloszlottak, de anyuka kiadatta  az utolsó DVD-t, így maradt valami az utókornak.

Érdemes kicsit a szövet értelmezni, engem ez a dal jobban megérintett, mint az egész könyv :-(

Sütögetős...csokis kifli és társai

... mert vége lett a nyárnak, bár mondhatni, igazából el se kezdődött, csak erőlködött a nyáriaknak nevezett hónapok alatt. Örülhetett, akinek jutott néhány kellemes nap belőle... 

( mi örülünk:-)

...és ősszel meg iskola, tízórai szezon, igaz nálunk már nem, mint diák, hanem, mint "tanítónéni" viszi a gyerek az elemózsiát.

De mivel ez csak egy mindenes blog, ezért sütit, ételt csak hirtelen felindulásból fényképezek (vagy a család meglepetésszerű kérésére), ezért nem igazán tudnak ezek a finomságok pózolni. 

Nincs rutinunk e téren, nekem és a szerzeménynek :-) a képeim nyomába se léphetnek egyik-másik profi gasztrobloggerének. 
Az ízük viszünk számunkra nagyon rendben van...
az magáért beszél:-)
...bár erről a képek alapján nem tudunk összehasonlítást végezni. :-)

.

Csokis-kókuszos( nálam) kifli, Limara után szabadon.

Azt hiszem mindenki beleteszi kicsit "magát", a saját, illetve családja szája ízéhez igazodva, ezért különösen nem részletezem a saját a verziómat. 

Mivel nálunk (majdnem:-) mindenkinek fontos, igyekszem a szénhidráttal csínján bánni, hogy kevesebb legyen a bűntudat :-)

( Gondoltam a levendulás verziójára is, szirupot nem, de kis adag porcukrot készítettem, még érlelem, azt is, és a gondolatot is, hisz szokatlan ízvilág, valahogy adagolni kell a családnak.)

Ezek meg bucik, vagy kiflik, vagy ahogy a forrás mondja buci kifli, magában is jó falatok, de szendvicsalapnak is kitűnő.

Szintén kissé átírtam, "összement" tej savójával készült, és egy kis maradék tojással megkentem a tetejét. 

Ezért kalácsosabb inkább, mint kiflis:-)

Finom, könnyű péksütik lettek.

Eljutottunk oda, évek hosszú sora után, hogy most már nem kell álcázni a sütialkatrészeket:-) 

Ha nyáron valami zöld van a sütiben, már nem kérdés, mindenki tudja, hogy az, csak cukkini lehet. 

Magam is meglepődök hogy a fogyasztása mára már senkinek se okoz gondod a családban.

Furcsa módon épp édes sütiben a legkapósabb :-)

Ezt a receptet elkészítettem már mákkal, ahogy megvan írva, de most diósítottam, a cukrot egészségesebbre és kevesebbre vettem,  cserébe kapott egy marék mazsolát.

A végére egy kis ráadás, a mi mindennapi kenyerünk, amiben szintén nagy szerepe van Limarának, de  még mindig köszönőviszonyban sincs az övéivel. Ámbár szeretjük, és az is igaz, hogy ez is szépséghibás, meg máskor is szoktak olyanok sülni, de azokat is mindmegesszükpont...húúú... :-)

Na és nem megyünk a pékségbe egy kis péksütiért, kenyéréért:-) lassan 10 éve.