Jelmezbál

Alig olvasok könyveket magyar íróktól. Nem is vagyok képben a kortárs irodalom felhozatalában.

( A kivétel Dragomán, ő erősíti a szabályt :-)

Bezzeg régen, kamaszként, szinte csak az volt elérhető, az akkori kortársak, akik átmentek a "cenzúrán". Ezeken edződtem és  végülis ezek  szerettették meg velem az olvasást. 

Sok-sok éve volt ez :-)

Manapság a lányom szinte "előolvas",  és ő igyekszik lépést tartani a korral, most már a kortárs magyar írókkal is. 

Aztán adja át nekem, ami arra érdemes.

Így került a képbe Grecsó Krisztián, és a Jelmezbál.

Nyilván ha egyszerűbb, akkor most nem írnék róla. 

Nem volt az, mármint egyszerű.

 Arra figyelmeztettek, hogy a látszólag egymástól független történetek nagyon is egy komoly egységet alkotnak. Figyeljek, mert lapozás lesz a vége. Visszalapozás. Figyeltem, ennek ellenére lehet nem eléggé, mert bizony lapozni kellett. Nehéz volt követni, kellett idő mire egy új fejezetnél felfogtam, hogy most éppen hol vagyunk, mikor és kivel...

Szerettem volna is talán, de ebben a formában nekem  kissé fárasztó volt. Alapvetően nagyon depressziós hangulata van minden írásnak, megkeseredett emberek életének "apró" mozzanatai. Van, ami visszanéz, van, ami az aktuális jelen, vagy a kettő együtt.

Engem kissé meglepett, sőt zavart, hogy az iskolák "szereplőit", elég érdekes szexuális irányultságba állítja be az író. Nekem olyan, mintha kicsit lealázná őket, minek után elég komoly helyt kap több esetben az érzelem nélküli testi kapcsolat. Nyilván lenne erre magyarázat, meg van is, talán egyfajta űrt pótolnak ezzel az érintett szereplők. Mert az is van, mindegyiknél. Űr.

Azt nem lehet tudni, hogy van-e valóságalapjuk a fejezeteknek. 

Az ember szeretné azt hinni ezek az író fantáziából eredő  történetek...ugyanakkor szinte tökéletesen elképzelhetőek.

Természetesen volt kedvencem, akadt, amit nagyon nem szerettem, de olyan is, ami igazán megérintett. 

Nem volt rossz, de nem is lett a kedvencem. 

Pedig lehetett volna...

Talán a következő...

Ismertető itt.