Karácsonyi pillanatok :-)

Zakopánéban jártunk....

...ráhangolódni a közelgő ünnepekre.  :-)

Itt.

Csak egy...

...csak egyetlen egy

... virág nyílt ki megint a karácsonyi kaktuszomon. 

Akármit teszek is vele évek óta sosem sikerül virágpompát varázsolni.

:-(

Sokáig kint volt az udvaron, amikor behoztam már látszottak a bimbók, szépen gyarapodtak is... 

és aztán egyszer csak mind eltűntek.. egy kivételével. 

Még örüljek, hogy mutatóba kaptam kicsit :-)

Elbeszélések...

Javier Marías  Amikor halandó voltam című elbeszéléskötete  vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. 

Olyan se igen, se nem  érzésem volt, miután elolvastam a 12 történetet és az író  hosszas előszavát.

Ez a rész egész érdekes volt, hogyan, mikor, miért, kinek készültek, azt hinné az ember, hogy ezek ihlet szüleményei, de úgy tűnik ez téves elképzelés.

Elég hozzá némi élettapasztalat,  sok fantázia, és úgymond remek írói véna :-).

Ezekből a  "krimis" beütésű történetekből nem igazán derül ki, hogy van-e valóságalapja bármelyiknek is. Nekem a legtöbb írásnál túl sok volt a részletezés, néha már majdnem átlapoztam, valahogy lassan haladtam vele, és akkor egyszer csak jött egy váratlan csavar, ami  kíváncsivá tett.  

Nem voltak rosszak, de  ütősek se, legalábbis számomra nem, és ennek úgy gondolom nem a "modern" mivolta lehet az oka. 

Inkább a sokfélesége? 

Nem tudom....

hivatalos ismertető itt

Kiszáradva (Dry)

Augusten Burroughs  regényének  borítóján a következő olvasható:

"Szellemes, cinikus és megható" . 

Ez valóban így igaz. Ebben a három szóban minden benne van.

Nem egy lányregény, sőt, egyáltalán nem az. 

Romantikus lelkületű olvasóknak nem is ajánlom. 

Segít, sokat segít, megértetni az olvasóval, bár egyáltalán nem ez a célja szerintem, egy olyan más jellegű kapcsolatot, amely a közvéleményt igencsak megosztja, melyet nem mer minden "érintett"nyíltan vállalni, megélni, magáénak vallani. 

Legalábbis a mi kis országunkban.

Mellé ott van még "hősünknek" időnként a drog, rendszeresen az alkohol, és minden ami ezek következménye.

Lehet okoskodni, válaszokat keresni a "miért"-ekre... 

Volt előzménye, jócskán van visszalépés a múltba, a gyerekkorba. Úgy gondolom tényleg olvasója válogatja, hogy ebből ki milyen következtetést von le.

Az író megjegyzése szerint a könyv saját élményen alapul ugyan, de nem minden valós esemény, a képzelete szüleménye is benne rejlik.

Nekem  nagyon tetszett, nagyon jól ír Augusten Burroughs,  természetes, nélkülöz minden fényezést, sallangot.

Mondjuk úgy: Nem "kertel".

Augusten Burroughs Facebook-on

Hivartalos ismertető itt

Varrogatott a "Mikulásom" :-)...

...apróságokat ugyan, de ennyi pihenő után, "tőle" már ez is nagy dolog :-)

kosarak: farmerszárból készültek, "kézre- lábra" valót tartogatnak

hálósapkák: pizsama felső ujjaiból változtak át

hóemberek: egy-egy tábla csokoládét rejtenek, nyomtatott "papírruhába" öltöztetve,

 maradékokból készült kiegészítőkkel...úgy, mint : sapka, sál :-)

December 6....itt is járt :-)

Amikor az ellentétekről szól az élet...

Jamie Ford    Hotel az Édes és Keserű út sarkán című regényét olvasva első gondolatom az volt, 

hogy lehet, hogy a II. világháborús események európai történéseiről sokkal többet tudok, mint az amerikai -japán eseményekről. Természetesen az alapvető ismereteim azért a helyén vannak, nem is erre gondolok.

Nyilván az én tájékozatlanságom is lehet az oka, meg az is, hogy az európai, azon belül a magyar irodalom is kiemelkedően sokat foglalkozott, foglalkozik a témával. Regények sokaságából ismerhetünk meg családi, emberi tragédiákat, nem egy közülük filmvásznon végezte, ezeket nem lehet nem tudni.

Természetesen az amerikai-japán  és az  Európán túli történelmi eseményeket se ebből az időszakból, mégis az  az érzésem, ennyire közel egy történelemkönyv se hozta az akkori, ottani eseményeket. Hisz a családok tragédiáján keresztül sokkal jobban rálát az olvasó a politikai, történelmi, háborús eseményekre.

Az Amerikában született kínai származású  fiú és japán származású  lány története megrázó képet ad az akkori családi drámákról, egyéni sorsokról.

Mindez 40 évvel későbbi események kapcsán, a múltban történtekkel párhuzamosan leírva, elmesélve jut el az olvasóhoz.

Talán az említett történelmi "hiányosságom",  talán az írói stílus az oka,  hogy eléggé nehezen haladtam az elején az olvasással...de egy idő után sikerült "megfognia" a történetnek,  és onnan már a letehetetlen kategória volt.

Nagyon szép regény, csak ajánlani tudom, az érzékeny lelkületű olvasóknak meg kifejezetten.

hivatalos ismertető itt

Disznóságok hétvégéje...avagy nosztalgia disznóvágás:-)

...lett hirtelen, váratlanul az elmúlt hétvégénk.

Tudtuk, hogy lesz valami meglepetés, hisz szombatra volt időzítve a már hagyományos családi Mikulás vacsora. 

Ezt a nagylányunk kicsi kora óta, egy akkori hirtelen ötlettől vezérelve,  évről-évre tervezi, szervezi, mindig nagy titokban. 

Most se volt ez másképp, viszont kivételesen meg kellett dolgozni a családnak a vacsoráért :-) mert pénteken este egy méretes fél disznóval állítottak be.

Valljuk be őszintén, 15 év kihagyás után igencsak váratlanul ért minket még ez a "speciális" disznóvágás is. A nagylány viszont az egész apró részletekig mindenre gondolt. 

Arra mondjuk  nem igazán, hogy péntek éjjel hol tanyázik majd ez az alapanyag, de sikerült bepréselni a fűtetlen garázsban álló autónk csomagtartójába egy éjszakára :-) Horror :-) 

Szombat reggeltől kezdve aztán felpörögtek az események :-) Igaz azt a luxust megengedtük magunknak, hogy nem keltünk hagyományosan hajnalban, hisz  a "piszkos" munkát nem nekünk kellett elvégezni.:-)

Feltaláltuk magunkat, és hála a szüleim hathatós közreműködésének és tanácsainak, nagyon jó hangulatú, pergős, mozgalmas hétvégénk volt, melynek eredménye sok-sok disznóság lett. 

Volt finom ebéd, disznótoros vacsora, a régi családi, hagyományokat,  ízeket, emlékeket megigézendő.

Elmaradhatatlan "kellékek" a hideg ellen :-)

Itt és  most ismét köszönjük nem csak a vacsorát, hanem magát az élményt is...

A nosztalgiát...:-)

:-)...az újabb kedvenc :-)

be happy and always smile :-)

mosolyogni tessék :-)

Sia - You're Never Fully Dressed Without a Smile

Via Mala

Valamikor a '80-as évek vége felé egy tévésorozatként ismertem meg a történetet. 

Csupán azért emlékszem ennyire rá, mert aztán megkaptam könyvben a történetet, egy '88-as kiadást. 

A filmről nagyon halvány emlékeim vannak, de pozitív dologként maradt meg. 

Gondoltam ennyi év után majd  olvasás közben felelevenedik,  nem így történt.

Most itt találtam róla néhány sort, de nem jártam utána, hogy a sorozat valóban megnézhető-e.

John Knittel  regénye 1934-ben jelent meg, mint említettem az én polcomon elég régóta várakozik, a sorozat után nem volt kedvem elolvasni, aztán elfelejtettem.

Talán jobb is, hogy majd negyedszázaddal később került rá sor, mert így kissé másképp látom, illetve talán akkoriban pár oldal után letettem volna, hisz  még nem voltam ennyire türelmes. 

Vagy mondhatjuk úgy is, más irányú volt a türelmem.

Nagy kihívás volt számomra, nem egy könnyű olvasmány. Nem is a történet, mint inkább maga az írás volt az, ami nehezítette. Valahogy hiányzott belőle a lendület, a stílussal volt gondom.

A családi történet egy vonal, a fő vonal, de mögötte ott a kőkemény társadalmi korkép, az aktuális korszak, a két világháború közötti Svájc.
Svájc, amiről az embernek úgy általában illúziói vannak. 

Persze ez egy időszak az ő történelmükből...

Azt azért megjegyzem, hogy a politikai megnyilvánulások talán jobban megérintettek, mint maga történet. 

Nagyon sok, ma is, nálunk is aktuális  gondolat van ebben a könyvben. Huszonévesként ezek nem mondtak volna 

nekem semmit sem.

A szereplők egyébként  mind egytől egyig  jó karakterek, de természetesen a főszereplő lány a legizgalmasabb egyéniség. 

Talán nem is igazán érti a mai kor embere, hogy miként lehet mindent úgy értelmezni, ahogy ő tette. 

Nem tudom, hogy lehet valaki ennyire  pozitív. 

Manapság a felével is jól boldogulna a társadalom:-) 

Azon belül pedig az egyén :-)

A vívódása a szerelme és a családja között, nyomasztó emlékeiből fakadóan, komoly lelki válságba keveri, érdekes a választása. 

És aztán kicsit "hirtelen" a befejezése...

Bennem nem hagyott olyan mély nyomokat, mint amire számítottam, de mindenképpen ajánlom

John Knittel Via Mala című regényét, főleg olyanoknak, akiknek nincs semmilyen emlékük a filmről. 

Nekem talán azért nem volt annyira "ütős", mert annak árnyékában, többet vártam tőle.

Hivatalos ismertető itt.

Nekem ez is :-)

így is....

meg így is ...:-)

Vagyok...

...de itt elég ritkán.

Sütök, főzök, teszek-veszek :-), most kicsit már készülök karácsonyra. A korábbi évekhez képest még kevesebb varrással és több "gasztro"-val  tervezem.

A fényképezőgép, ami tud (majdnem) nélkülem is :-)  még mindig javítás alatt. A másik meg sajnos nem tud velem sem :-)

Pedig készültek továbbra is piték, meg mindenféle finomságok, képek az őszi kertről, de olyan rossz minőségűek, hogy nekem halvány emléknek jók egy mappában, de közszemlére nem tenném őket.

A könyves bejegyzésekkel is elmaradtam, néhány kötet már besorolt ilyen céllal, mert a sütés-főzés mellett ez egy biztos napirendi pont...egy kis esti olvasás :-)

Amúgy nagyon mozgalmas és szorgalmas  volt a nyarunk,  talán kevésbé mozgalmas, de pont olyan szorgalmas az ősz is nálunk.

Sajnos a blogolás kicsit háttérbe szorult, 

de remélem lesz ez még így se :-)

Na, jó :-) 

lesz ez még másképp :-)

Otellós pite...

...Otelló szőlős.  És megint pite :-)

Erősen gondolkodtam melyik gyümölcs az, amit én nem eszek meg, amit nem szeretek, az otelló szőlőn kívül.

Valahogy az állagával van a bajom, nem is az ízével, ahogy az ember szájában " előadja magát", mikor ráharapok :-) Tudom nagy "megosztó"  fajta:-)

A szomszédban a szüleim évek alatt aranyos kis lugast alakítottak ki. Nagyon pici kertjükben egész sokféle szőlő terem. Köztük otelló is. Ők szeretik, sajnos, mire igazán belejöttek a "szőlészetbe" Apukám a cukor problémái miatt, csak mértékkel eheti, de, mert igazán fontos és hasznos gyümölcs, eszi is. Most kitalálták, hogy a mustot napi adagokban lefagyasztják és így télen is hozzájutnak a finom nedűhöz. 

Na, de azért  került hozzánk is bőven a szőlőből, és az otelló kivételével mind el is fogyott. Az otellót senki se szereti nálunk. Valamit kezdenem kellett vele. Mert ugye semmit nem hagyunk veszendőbe menni, avagy ételt nem dobunk ki.

Már évekkel ezelőtt találkoztam a neten szőlős sütikkel, de alapjában véve a friss gyümölcsöt részesítem előnyben, csak az enyészet elkerülése végett vagyok hajlandó őket sütni, főzni. 

(Persze azért kivételek vannak) 

Így aztán a szőlős sütiket csak nézegettem ezidáig.

Az otellós pite elég népszerű a gasztrobloggerek körében, ahogy láttam, mákkal megbolondítva az igazi. 

Most minden volt hozzá, a kíváncsiságom is felülkerekedett a kétségeimen, ezért elkészítettem az otellós-mákos pitét.

Természetesen a fényképezőgép elromlott, a fotó még a szokásosnál is rosszabb, egy gyenge kis géppel...de azért mégiscsak itt a helye.

A család elsőre nem tudta mit eszik. 

Hogy a szőlőmagok kinek milyen mennyiségben jutottak, és ki, hogy dolgozta fel a tényt, hogy az bizony otelló 

:-) 

és a magot a szájában, 

:-)  

az külön megérne egy bejegyzést.

De egy dologban nem volt vita, mindenkinek ízlett, és a nyers otelló számomra kellemetlen "loccsanásának" 
a szájban nyoma se volt. :-). 

Az ízharmónia viszont tökéletes.

Természetesen szépségében távol áll az  ihletőjétől 

(Moha precizitása számomra utánozhatatlan), 

de az íze majdnem ugyanolyan volt.

Nem teljesen, mert apukámra való tekintettel a számára megszokott édesítővel készült a sütemény, cukor csak az élesztőt megsegítendő volt benne egy kevés...  a mákkrémen is változtattam, a bele járó lisztet zabpehelyre cseréltem.

Egyéb iránt a recept eredetiben tökéletes, bátran lehet sütni belőle szóról szóra. 

Nem tudom magamnak megmagyarázni, hogy lehet egy kis pitéről ennyit írni :-)

Az aktuális kedvenc...:-)

...olyan igazi energiabomba :-)

:-)

Almás pite, avagy öregszem... :-)

...ilyenkor szeptemberben mindkettő elkerülhetetlen nálunk :-)

Kezdő háziasszony  koromban úgy gondoltam  a pite amolyan "snassz" dolog. 

Ennél bonyolultabb édesség elkészítése nagyobb kihívásnak tűnt. 

A pite szerintem igaz nagyi süti :-) nálunk is anyukám a nagy pitesütögető, a lányaim meg imádják Mama pitéjét. 

Jómagam igen ritkán szánom rá magam, most viszont tisztes adag  birsalmával a birtokomban, minden másnap, egy-egy nagy tepsivel került ki a sütőből. 

Birsalmás pite.

Ebből következik, hogy rohamtempóban fogyasztotta a család. 

Most már tudom, hogy egyszerűségével képes felülmúlni a habos csodákat :-), 

nem beszélve arról, hogy gyors, kiadós.

Öregszem... ezt napokon belül a naptár is igazolja, na meg, hogy gyakrabban sütögetek pitéket :-) ...

Ez csak egy nagyon egyszerű recept:

Birsalmás pite

50 dkg liszt

1 csomag sütőpor

25 dkg margarin ( de zsír lenne az igazi :-)

10 dkg cukor (vagy más édesség)

1 tojás

kb. 1 kis doboz tejföl

só

ezeket összegyúrtam, elfeleztem és folpackba csomagolva hűtöttem egy kicsit

Közben a tölteléket elkészítettem:

1,5 kg megtisztított birsalmát apróra daraboltam, 

5 dl vízben fahéjjal, citromhéjjal, kevés citromlével, ízlés szerinti édesítéssel nem teljesen puhára főztem. 

( nekünk 10 dkg édesség elég volt bele)

Ekkor levettem a tűzről,  

2 csomag vaníliás pudingport elkevertem 1 dl vízben, majd ráöntöttem a forró birsre. 

Szépen besűrűsödött. 

Kihűtöttem.

Tepsibe került, jó nagyba...

 Az egyik  kinyújtott tésztalapra  tettem a birsalmát, rá a másik lapot, megszurkáltam,  előmelegített  sütőben 200 fokon  40-45 perc alatt megsütöttem .

Öregszem.... pitéket sütök :-)

Hullócsillagom...

Nick Traina megrendítő története, amit papírra vetett édesanyja, a világhírű szórakoztató irodalmat író Danielle Stell, akinek gazdag munkásságából ezt az egy könyvet olvastam el, de nem is fogok többet.

helyes fiú volt:-(

Mert...magamat a "mérges" jelzővel tudnám illetni, ezt az érzést váltotta ki belőlem  ez az életrajz, családi regény, vagy nem is tudom minek nevezzem a "műfajt".

Félreértés ne essék, tiszta szívemből sajnálom ezt a fiút, anyaként meg főleg felkavaró ilyesmit olvasni...amikor elkezdtem tudtam mi lesz a vége,  máskor fogok hozzá néhány tucat zsebkendőt, de ez egész más benyomást tett  rám, mint amire számítottam.

....haragszom az anyára..ez a lényeg.

Összevissza csapongó, időnként ellentmondásokba keveredő, sokszor ismétlésekbe bocsátkozó,  mintha terjedelemre és saját maga fényezésre készült volna ez a könyv...csak jól álcázva. 

Mert jómagam többet megtudtam az anyáról, mint a fiúról.

Vannak benne naplórészletek a  fiú tollából, de nehéz elhinni, hogy állítólag  12 évesen  írta.  

Olyan, mintha átírta volna a "szakember", hogy méginkább fokozza a feszültséget.

Ennél fogva engem jobban bosszantott az anya "szerepe", mint a problémásnak titulált gyereke.

A bulvár kikezdte őket is, jobban jött ki az egészből, ha ő lép, és piacra dob valami elfogadható történetet. Igazából azért nem értem az egész betegséget, mert nagyon korán képbe került a kábítószer, és nem tudhatom, hogy ennek milyen következményei lehettek a fiúra nézve, ahogy azt sem, hogy a drogfüggő édesapjától mit örökölhetett. 

Nagyon szép a gesztus, a cél, miszerint segíteni szeretne hasonló cipőben járó embereknek, speciális alapítványt hozott létre, ezen könyve bevételét is ennek támogatására áldozza. Azt mondja, ha csak egy emberéletet ment meg,már nem írt hiába...és ezzel mégiscsak ő jön ki "jól" az egészből, hisz ebben igaza van.

Nem tisztem, nincs jogom hozzá, hogy ítélkezzek más szülő felett, véleményem viszont lehet róla.

Még akkor is, ha nekem se karrierem, se  világhírem, se rengeteg kiadott regényem, se több kontinensen házam, villám, se nyaralóm a tengerparton, és nekem nincs 7+2 gyerekem, csak három, és jóformán "csak anya" vagyok.

Az írónő első házasságából származó 14 éves kamaszlány, és az akkor már írói sikerrel rendelkező anyuka együtt  várták a nem olyan nagyon "kívánt", egyáltalán nem tervezett "véletlen"babát, Nick-et.

Négy évig anyuka szíve csücske volt a fiúcska a leírtak alapján.

Aztán jött egy új szerelem, új házasság,  a nem is tudom hányadik férjének két fiúgyerekét örökbe fogadta, majd 6 év alatt 5 apróságot szült ebbe a házasságba.

Az 5. kicsi születésekor Nick már/még 9 éves volt. És problémás...egyre problémásabb.

Nem tudom elhinni, hogy anyaként (aki mellesleg éjszakánként ennyi kicsi gyerek mellett írja a regényeit) a helyzet magaslatán állhatott. Gyereket nevelni a világ legnehezebb dolga, egyet is, kilencet meg főleg. 

Nyilván nem ő vigasztalta az éjjel felsíró gyerekeit, nem ő borogatta, ápolta, ha lázasak, betegek voltak, nem ő cserélte a kicsik pelusát...

Viszont éjjel írt, pénzt keresett, igazán vastagon meg tudta fizetni a gyereknevelést, tudta biztosítani a luxust, fenntartani a sok ingatlant, sőt problémás gyereket is "kezelt" ezzel az eszközzel. 

Ennyi.

Nick korán  megismerkedett a "nagyfiús" dolgokkal, kábítószer, alkohol, cigi, csajozás, ...

A fiú nagyon trendi volt,  szeretett feltűnni, kitűnni.

Fiatalon sikeres zenekart alapított, ezekhez is kellett forrás...

Mintha anyuka az összes zavaró tényezőtől meg szeretett volna szabadulni, ezért  úgymond "bérbe adta" 16 évesen  a mániás depressziós fiát.

Mondván, az ő háza nagy, ott nehéz követni a fiút,  kisebb lakásban jobban rá lehet látni..

Egy Julie nevű hölgy feladta addigi életét, munkáját,  kábítószeres fiatalokkal foglalkozott, és innen kezdve minden idejét, percét, Steel anyukának szolgálatába állította Nick érdekében.

Julie, férje és az ő gyerekeik között élt Nick 3 évig, egészen a halálig. 

Kisebb ház, kevesebb gyerek, talán meghittebb hangulat.

Aztán ott is lett nagyobb ház, egy kis különálló épülettel...Nicknek,
de sajnos csak rövid élete szólt :-(.

Arról nem szólt az írás, hogy mindezt mennyiért, pedig minden bizonnyal komoly  lehetett a dolog, nem volt egyszerű, hisz valamiből Julienak is élni kellett, ráadásul mindig ott volt a fiú mellett, amikor kellett, anyja helyett anyja volt a bajban.

Még két férfi gondozó is Nickhez tartozott, akik majdnem minden lépést követték..

Az írónő mindeközben romantikázott, elvált az 5 kicsi gyerek apjától, jutott ideje új kapcsolatot  építgetni, mintha maga is kalandokra törekedett volna, hogy legyen ihlete a romantikus regényeihez.

Kifejezetten sokkolt, amikor a temetéshez tartozó szertartásokról írt. 

Darabszámra megmondta,  hányan jöttek ki a templomból, hányan mentek el utána hozzájuk, hányan voltak a temetésen...azért mentségére legyen mondva kifejezetten megemlíti, hogy nemcsak az ő barátai és a  kiadói voltak ott, hanem a Nick barátai is.

Lehet, hogy bennem van a hiba és annyira "anya szemmel" olvastam, hogy nekem egy manipulált, saját magát fényező, összecsapott darabnak tűnik...ennél fogva felmerül az emberben a kérdés, mi volt belőle igaz. Természetesen a tényeket, és a végkifejletet leszámítva.

Talán ez a Hullócsillag ennél többet, jobbat  és szebbet is megérdemelt volna :-(

A Knowledge a második zenekara volt Nicknek, már nem sikerült a terveik megvalósítása, halála után  feloszlottak, de anyuka kiadatta  az utolsó DVD-t, így maradt valami az utókornak.

Érdemes kicsit a szövet értelmezni, engem ez a dal jobban megérintett, mint az egész könyv :-(

Sütögetős...csokis kifli és társai

... mert vége lett a nyárnak, bár mondhatni, igazából el se kezdődött, csak erőlködött a nyáriaknak nevezett hónapok alatt. Örülhetett, akinek jutott néhány kellemes nap belőle... 

( mi örülünk:-)

...és ősszel meg iskola, tízórai szezon, igaz nálunk már nem, mint diák, hanem, mint "tanítónéni" viszi a gyerek az elemózsiát.

De mivel ez csak egy mindenes blog, ezért sütit, ételt csak hirtelen felindulásból fényképezek (vagy a család meglepetésszerű kérésére), ezért nem igazán tudnak ezek a finomságok pózolni. 

Nincs rutinunk e téren, nekem és a szerzeménynek :-) a képeim nyomába se léphetnek egyik-másik profi gasztrobloggerének. 
Az ízük viszünk számunkra nagyon rendben van...
az magáért beszél:-)
...bár erről a képek alapján nem tudunk összehasonlítást végezni. :-)

.

Csokis-kókuszos( nálam) kifli, Limara után szabadon.

Azt hiszem mindenki beleteszi kicsit "magát", a saját, illetve családja szája ízéhez igazodva, ezért különösen nem részletezem a saját a verziómat. 

Mivel nálunk (majdnem:-) mindenkinek fontos, igyekszem a szénhidráttal csínján bánni, hogy kevesebb legyen a bűntudat :-)

( Gondoltam a levendulás verziójára is, szirupot nem, de kis adag porcukrot készítettem, még érlelem, azt is, és a gondolatot is, hisz szokatlan ízvilág, valahogy adagolni kell a családnak.)

Ezek meg bucik, vagy kiflik, vagy ahogy a forrás mondja buci kifli, magában is jó falatok, de szendvicsalapnak is kitűnő.

Szintén kissé átírtam, "összement" tej savójával készült, és egy kis maradék tojással megkentem a tetejét. 

Ezért kalácsosabb inkább, mint kiflis:-)

Finom, könnyű péksütik lettek.

Eljutottunk oda, évek hosszú sora után, hogy most már nem kell álcázni a sütialkatrészeket:-) 

Ha nyáron valami zöld van a sütiben, már nem kérdés, mindenki tudja, hogy az, csak cukkini lehet. 

Magam is meglepődök hogy a fogyasztása mára már senkinek se okoz gondod a családban.

Furcsa módon épp édes sütiben a legkapósabb :-)

Ezt a receptet elkészítettem már mákkal, ahogy megvan írva, de most diósítottam, a cukrot egészségesebbre és kevesebbre vettem,  cserébe kapott egy marék mazsolát.

A végére egy kis ráadás, a mi mindennapi kenyerünk, amiben szintén nagy szerepe van Limarának, de  még mindig köszönőviszonyban sincs az övéivel. Ámbár szeretjük, és az is igaz, hogy ez is szépséghibás, meg máskor is szoktak olyanok sülni, de azokat is mindmegesszükpont...húúú... :-)

Na és nem megyünk a pékségbe egy kis péksütiért, kenyéréért:-) lassan 10 éve.