Jelmezbál

Alig olvasok könyveket magyar íróktól. Nem is vagyok képben a kortárs irodalom felhozatalában.

( A kivétel Dragomán, ő erősíti a szabályt :-)

Bezzeg régen, kamaszként, szinte csak az volt elérhető, az akkori kortársak, akik átmentek a "cenzúrán". Ezeken edződtem és  végülis ezek  szerettették meg velem az olvasást. 

Sok-sok éve volt ez :-)

Manapság a lányom szinte "előolvas",  és ő igyekszik lépést tartani a korral, most már a kortárs magyar írókkal is. 

Aztán adja át nekem, ami arra érdemes.

Így került a képbe Grecsó Krisztián, és a Jelmezbál.

Nyilván ha egyszerűbb, akkor most nem írnék róla. 

Nem volt az, mármint egyszerű.

 Arra figyelmeztettek, hogy a látszólag egymástól független történetek nagyon is egy komoly egységet alkotnak. Figyeljek, mert lapozás lesz a vége. Visszalapozás. Figyeltem, ennek ellenére lehet nem eléggé, mert bizony lapozni kellett. Nehéz volt követni, kellett idő mire egy új fejezetnél felfogtam, hogy most éppen hol vagyunk, mikor és kivel...

Szerettem volna is talán, de ebben a formában nekem  kissé fárasztó volt. Alapvetően nagyon depressziós hangulata van minden írásnak, megkeseredett emberek életének "apró" mozzanatai. Van, ami visszanéz, van, ami az aktuális jelen, vagy a kettő együtt.

Engem kissé meglepett, sőt zavart, hogy az iskolák "szereplőit", elég érdekes szexuális irányultságba állítja be az író. Nekem olyan, mintha kicsit lealázná őket, minek után elég komoly helyt kap több esetben az érzelem nélküli testi kapcsolat. Nyilván lenne erre magyarázat, meg van is, talán egyfajta űrt pótolnak ezzel az érintett szereplők. Mert az is van, mindegyiknél. Űr.

Azt nem lehet tudni, hogy van-e valóságalapjuk a fejezeteknek. 

Az ember szeretné azt hinni ezek az író fantáziából eredő  történetek...ugyanakkor szinte tökéletesen elképzelhetőek.

Természetesen volt kedvencem, akadt, amit nagyon nem szerettem, de olyan is, ami igazán megérintett. 

Nem volt rossz, de nem is lett a kedvencem. 

Pedig lehetett volna...

Talán a következő...

Ismertető itt.

Rúnajelek/Runemarks

Olvastam már néhány Harrist, hol ilyet, hol olyat, szerettem ezt is, azt is. Van amit jobban, van amit kevésbé. Tudom, hogy a Csokoládé volt az "erőssége" , de hát ezekkel a Rúnajelek-kel, engem jobban el tudott varázsolni, mint az édességgel :-D .

Pedig egy lyukas garast se adtam volna érte, hogy végigolvasom, mikor megláttam az első néhány oldalt.

Az igazság az, hogy abszolút nem ismertem a skandináv mitológiát, bármilyen szomorú, még a görögben se vagyok igazán jártas. Nem olvastam olyanokat se, mint A Gyűrűk ura...  majd egyszer pótolom ...na, de a Rúnajeleket elolvastam, és nem csak úgy, nagy nehezen, hanem igenis mindig lopva néhány fejezetre valamennyi időt, nem beérve a rendszeres, és szinte kizárólagos esti olvasással.

Pörgős, lendületes, egykettőre megismertem a szereplőket (csak az elején kellett néha  visszalapozni a stáblistához :-)

És nagy igazságokat rejtenek a regény gondolatai.

 Megintcsak az istenek, a biblia, hatalmi vágy, uralom minden és mindenek fölött, nem ismerve se Istent se embert, se koboldot. :-) 

Akár egy kalandregénynek is tűnhet, de lépten-nyomon ráakadunk

a mélyebb mondandóra.

Ki lehet szépen hámozni az egészből. 

Szerettem, bár nem volt könnyű, de igen hamar magával ragadott, és aztán már nehéz volt letenni.

Ismertető itt

Gyere haza/Sing You Home

Jodi Picoult, újfent. Mert szeretném minden könyvét elolvasni. 

Nyilván ennyi regénye után amennyin túl vagyok a stílusában nem található semmi újdonság. Megszokott.

A téma viszont az "utcán hever" . Jodi Picolult tudja mit kell felvenni, és hogyan kell feldolgozni.

Szerintem épp ez a sikerének a titka, hisz annak ellenére is sokan elolvassuk, hogy tudjuk ez már nagyon jodipicoultos, de mert reális, sokakat érintő témákat dolgoz fel, van iránta érdeklődés.

Minden esetben feltételezi a laikus olvasót, (is, vagy főleg azt? ) gondolom ezért ennyire szájbarágós, bár én ezt inkább alapos felkészülésnek mondanám, mindig az épp aktuális témáját tekintve. 

Nyilván szakemberek tudnák megítélni, vagy egy-egy téma érintettjei, mennyire helytállóak ezek az információk melyeket tőle kapunk. De engem minden regénye kiokosít, bár lehet nagyok a hiányosságaim :-)

Talán, sőt egészen biztosan hatásvadász is egy bizonyos mértékig, de úgy gondolom a témák súlyossága, komolysága megkívánja az "oldást", ezért én ezt a "vadászatot"  annyira nem tartom negatívnak.

Aztán olyan érzésem van, mintha ebbe a regényébe (is,) beletervezne minden eshetőséget. Na ezt kicsit talán hatásvadász módon teszi, de mivel ezeknek is megvan a maguk valóságalapja valahogy mindig belefér, elbírja a téma, a regény, a kötet, a terjedelem és az olvasók nagy része is...

Jól olvasható, haladós, lendületes ez a regénye is, ami nem egy rossz dolog, mellesleg ennek köszönhetően  szélesebb rétegeket is megmozgat, olyokat, akik nehezebben vesznek kézbe nehezebbet.

Nekem Zoé exe, és az  édesanyja volt a két kedvencem. Úgy látszik azok jönnek be mindig, akik valahogy könnyeket csalnak a szemembe, pedig mintha kinőttem volna már abból a korból. Nem nagyon jellemző rám, hogy vévigbőgök egy regényt, annak ellenére hogy átérzem.

Meddőség, alkoholizmus, homoszexualitás, és az egészet átfogja egy gyülekezet minden hájjal megkent lelkipásztora.  Ez utóbbi jelenség is több J.P. regényben fellelhető, és bizony elszomorító az a fajta hatalmi vágy, megrögzöttség, gyűlöletkeltés, elutasítás, kitaszítás, kitagadás, megtévesztés, ami innen árad. 

Ez nem csupán konzervatizmus, ez azon is túlmutat. 

Ebben a regényben meg különösen durván. 

Nagyon  nem szerettem  a tiszteltest, aki a "gyengék" megtévesztésével kiválóan gyarapította nyáját. 

Annyira sok valódi nehéz pillanat volt ebben a könyvben, bármilyen könnyen is lehett olvasni, hogy igazán örültem a nem túl csavaros végkifejletnek. 

Szerettem ezt a regényt  jodipicultsága ellenére is, vagy épp ezért :-)

ismertető itt

Csicsókás...

... és még mindig a kertünkből.

Tavasszal a gazdaságos áruházban 150 Ft-ért  adtak 5-6  darab "értékcsökkent" csicsókát. Elhoztam, mivel akkor még semmi baja nem volt, de mert elmaradt a feldolgozásáa, a folpack-ozott tálcán  jó dolgukban kicsíráztak. Gondoltam egyet és maradék komposztotba beültettük őket egy nagy hordóba, a kert félreeső részén.

Csodás termés lett beleőle. Csak egy részét szedtük ki a földből, mert állítólag ott a legjobb tárolni :-)

Lehet előszedni a csicsókás receptötleteimet :-)

Törékeny/Handle with Care

Már a sokadik Jodie Picoult  regény volt. Ezzel megint "megvett" magának az írónő. Jó volt, tetszett. Már kezdett kicsit alábbhagyni az iránta való érdeklődésem, lelkesedésem, de sikerült ismét megfognia ezzel a történettel.

Regényei "súlyosságához" már mondhatni hozzászoktam, bár ez így nem teljesen igaz, mert ezekhez nem igazán lehet. Inkább csak számítottam rá, hogy ez most se lesz másképp, ismerve az alapproblémát.

Megszoktam már, hogy bármihez nyúl, mindenben nagyon alapos. A témaválasztásai pedig olyanok, amelyekben egy bizonyos réteg mineképpen érdekelt, egy másikat pedig érdekel, mert olyan formában ismerteti meg, ahogy a tankönyvekből lehetetlen lenne.

Ugyanakkor a sokadik regény után már mindenképpen érzi az ember a regényeire jellemző egyéb közös "vonást" is. Ez nem minden estben rossz, bár volt már olyan, ahol kicsit soknak találtam.

Ennél a regénynél ilyenről szó sincs. Nem titok, hisz a fülszöveg is elárulja, egy üvegcsontú kislányról és családjáról, környezetéről szól a regény. Ezek a nagy vonalak. Már ennek alapján is sejteni lehet, hogy bizony nem egy romantikus lányregénnyel van dolgunk.

Hogy mennyire lehet, vagy érdemes ebbe mélyebben belemenni, mármint ezen bejegyzés kapcsán,  azt nem igazán tudom.

Kivételesen most minden szereplő a kislánynak "címezte" gondolatait. Több szemszögből ismertük  meg ugyanazt a történetet mint más regényei esetében is, de most mindig az üvegcsontú kislányhoz van címezve a mondandó.

Az ember sokszor meg is feldkezik erről, főleg mikor felnőtt témákról esik szó. Érdekes, hogy ez a momentum mennyire eltörpül az egész regény ismeretében.

Kedveltem a kislányt, kevésbé a nővérét, pedig érthető a kiskamaszlány is, hisz  nem "csak" egy beteg kistesót kapott, hanem egy csontörékeny okos húgot.

A legjobb karakter az apa volt az én véleményem szerint. Ő mondott, vagy tett időnként olyat a regényben, ami kapcsán többször  "belement" valami szemembe :-)

Aztán ott volt az anya, aki igazán különleges karakter, mégse tudtam, hogy vele vagyok-e vagy ellene a nagy harca során, amit a kislány jövőjéért folytatott. Mert ugye a józan ész, és az érzelem harcoltak egymással. De utóbbiból nem lehet profitáni... Na.. hát ezek a tények, és bizony ez így van ebben a világban, nem csak a távoli földészeken.

Nyilván van, amit semmi pénzért nem lehet megvenni, és van, amit  nem adnak nélküle.

Az ilyen és hasonló nehézségekkel küzdő családoknál bizony kellene a kettő egyensúlya.

Mennyire jó volt az a "csavar" a végén, a hűtőajtón...ez egy akkora bizonyságtétel ebben a formában, hogy ennél jobban semmi sem igazolhatta volna a család kislány felé irányuló szeretetét, ragaszkodását.

És mennyire rossz  a másik, amire már nem is számítottam...

Elég lett volna "csavarból" egy is ...

Ismertető itt.

Őszikék...

... a kertben.

néhányan nem adják még fel :-)

Frissítve...

....ez a bejegyzés :-)

az utolsó termések

          És egy nagy kedvenc a szezon végén, az utolsó saját termésből.