Boutis...

...avagy "alkotói" hallgatásom oka. Már látom a végét:-))




Ez fehér lenne igazából, de vakuval a fehéret nem tudom jól fényképezni.Vaku nélkül meg ilyen lesz. Mondjuk ez legyen a legnagyobb problémám.

De nem ez, hanem az, hogy december végén lesz 5 éve, hogy ezt előrajzoltam. És idén júliusban sikerült a varrását befejeznem. Munkás egy darab, az biztos :-)) de  nem ennyire. Azóta azért szorgalmasan böködöm, ha tehetem minden este 2-3 órát bibirkélek vele.

Jó kis móka, nem teljesen lehettem magamnál, amikor belekezdtem:-)). Az az igazság, hogy szerintem nagyon szép és különleges technika, a foltvarrás keretei közé tartozik, de nem igazán tudom, hogy miért, esetleg a varrós része és a kézitűzés rokon kategória. De láttam már foltvarrásos technikával kombinálva, csoda dolgokat lehet belőle kihozni.

Most már azért tényleg csak esték kérdése:-)) és úgy tűnik 5 éven belül elkészül.

Kíváncsi lennék van e másnak ilyen régóta befejezésre váró munkája. Igaz ezt annak idején olyan TV nézés közbeni, kézivarósnak szántam, ráérősnek, viszont nem gondoltam, hogy ennyi időbe telik. Most már nagyon köthetnékem van, de megfogadtam, hogy csak ennek elkészülte után veszek kötőtűt a kezembe.

Terveim szerint hamarosan jövök a végeredménnyel és utána kötőtűre váltok:-))

Isten éltesse az ünnepeltet!

Mariann lepte meg Balázs(á)t ezzel a villámtempóban készült birslekváros-tejszínhabos, finom :-)) diós grillázstortával!

Ha érdekel a recept...

A nap szerelmese:-)))

Tesztparti...

...így is nevezhetnénk a szombat esti kis családi eszemiszomot.

Pénteken, a lakásfestés utolsó mozzanataként a takarítással is éppen végeztünk, mikor berobogott hétvégére az ifjúság, azzal a kifejezett kéréssel, hogy szombat estére ne csináljunk programot. Sajgó porcikáinkkal nem épp a hétvégi kimenőnkön agyaltunk, gondoltuk még előttünk van szombat, vasárnap, majdcsak regenerálódunk:-)))

Úgy tűnt "vendégek" leszünk, az tök jó lesz...azért szombat délelőtt csak rákérdeztem, hogy mit is, miből is, hogy is, mikor is...??? Ők nem esnek pánikba egy percig sem. Szombaton ebéd után elindulnak anyagbeszerzésre, addig anya, légyszíves dagassz be egy jó adag kürtőskalácsnak valót...na meg anya készít egy jó adag salátát.... aztán mikor megjönnek gyorsan csontozza, szeleteli a husit...ők meg pácolják.

Apa is csontozhatta ám a másik adagot, tüzet rakhatott, sütögethetett:-))

Ez nem panasz:-)) Inkább poén:-)) Mert nagyon jól sikerült a dolog...sokkal jobban, mintha csak az előző napokban szerzett  izomláz ellen gyúrtunk volna, valamelyik zenés tehetségkutatót bámulva szombat este a TV-ben. Ebben az, az érdekes, hogy pár éve, még nagyon nehéz volt nekünk, szülőknek összedudálni a gyerekeket magánprogramjaik miatt egy-egy ilyen alkalomra. Ma már odajutottunk, hogy ők a dudások :-)))

Gyakorlatilag a fiatalok által beszerzett, régóta óhajtott tárcsát avattuk fel, és a kürtőskalács sütő rudunkat is, ami szintén tőlük származik. Az eső erre a délutánra, estére elállt, majd, ahogy végeztünk megint eleredt...

Sok kép nem készült, arra nem volt azért időnk:-)) Sajnos a kevéske se lett tökéletes, viszont így is önmagáért beszél.

Így festünk mi...:-))

Folyt. köv.: amikor szükségessé válik a most érintetlen szobákban:-)))

Varrogatok én csendesen, ...

...lassan, de ahogy ígértem magamnak, még, ha a varrás rovására is megy, több időt fordítok olvasásra, mint a korábbi években. És ezt becsülettel tartom is.

A várólistás könyvek közül, sikerült nehéz fába vágni a fejszémet. Ottlik Géza Iskola a határon című regényét fejeztem be mostanság. Lassan, lépésben lehet csak vele haladni, de érdemes volt. Sőt, egy-egy gondolatot többször elolvasni is érdemes volt, és szükséges is, hogy biztosak legyünk abban, értjük. Vagy közel állunk hozzá.



Az író neve nyilván ismerős volt számomra, de nem ismertem az életútját, pályáját, műveit, munkásságát. A könyvet, az akkor II. gimnáziumot végzett legkisebb lányunk kapta tanév végi jutalomként. Nem tudni melyik korosztálynak szól, szerintem kortalan...azt viszont tudom, hogy kötelező olvasmány azok számára, akik emelt szintű irodalom érettségire készülnek. Most, hogy elolvastam, azt mondom, a mai 18 éveseknek ez nagyon nehéz. Aki ebből jelesre érettségizik, annak minden elismerésem, mert még nekünk se könnyű, akiknél a '70-es évek végén kimaradt a kötelező tanagyagból a kortárs irodalom...

Hogy miről szól a regény, azt nem tudom elmondani. Mert nem lehet. Mert a lényeg nem a történetekben van, hanem az elmélkedésekben. Kamaszfiúk összezárva 1923-tól pár évre egy határ menti katonai reáliskolában.

"A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni, nem újrarendezgetni azt, ami már megvan benne, hanem hozzáadni mindig."

Ottlik Géza

Ha kézbe veszünk egy könyvet, nyilván igyekszünk elolvasni a hivatalos fülszöveget, amit jelen esetben Esterházy Péter írt a regényhez. Aki szintén arról híres, hogy fel kell nőni hozzá. Sehogy sem értettem, fogalmam sem volt róla ennek alapján, hogy mi rejlik a könyveben, miről szól. De talán épp ez a "titokzatos", vagy talán csak nekem kicsit "magas" ajánló keltette fel az érdeklődésemet, tett egyre inkább kíváncsivá.

Aztán az úgy volt, hogy olvastam valamennyit, majd a hátsó borítón Esterházyt, megint Ottlik, majd Esterházy, és ez így ment végig. És a végén, a legvégén, mikor megint elolvastam, már sokadjára a fülszöveget, talán akkor már közelebb álltam a valósághoz. Jómagam csak akkor jöttem rá miről beszél Esterházy itt, "hátul"... Rám nagy hatással volt a regény.

" Semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen."

Ottlik Géza

Ottlik Géza: Iskola a határon

Amikor a színház házhoz megy...

..., na nem hozzánk:-)) hanem a helyi gimibe. És nem is egy hagyományos színház. Szerencsére elég gyakran járnak színházba az iskolából, ez már általános iskolában is így volt, de teljesen a megszokott rend szerint, színpad színészekkel és nézőtér nézőkkel.

Most viszont: egy szem színész, egy tanterem, néhány apró kellék, és a tanulók a padokban akik, ahogy megtudtam valamilyen módon, elvileg némán, részesei voltak a monodrámának. Mindezt tegnap élte át óriási élményként, végzős gimnazistaként legkisebb gyermekem. Marietta (Zita:-))) Az élményt csak fokozta, hogy  az egyik "fiktív szereplőjévé" vált a darabnak.

Scherer Péter az osztályterem-színházi előadás szereplője, aki sok-sok magyar filmből ismerős volt a gyerekek számára. Most Klamm tanár úr szerepét, 135. alkalommal formálta meg. Nyilván a nem klasszikus körülmények között, a kamaszoknak szóló darab soha nem egyforma,  erről, és magáról, KAI HENSEL: KLAMM HÁBORÚJA című előadásról itt lehet minden a fontos dolgot elolvasni.



De a gyerekem élménybeszámolóját hallgatva, a lényeg az előadásban, az előadóban, színészben, a közegben, és a pillanatban rejlik, ők csak az adott pillanatot élik meg, de a színésznek minden alkalommal meg kell küzdenie az "újjal"... új tanterem, új diákok, akik mind másképp, esetleg kiszámíthatatlanul reagálnak.

Az előadás után pedig meg kell beszélni a dolgokat, és ebben is nagyszerű partner volt a színész.

Nem könnyű a mai fiatalok helyzete, mégis néha irigylésre méltó. Jó, hogy nem csak a szülő, de az iskola néhány tanára, inkább pedagógusa(!) is arra próbálja rávezetni őket, hogy ne menjenek el az értékek mellett. És jó, hogy vannak olyan gyerek, akik hagyják is magukat terelgetni.

Ez nem én voltam...

...mondhatnám úgyis, ez szentségtörés. Képen látható edényalátéteket fillérekért vettem. Én, akinél felhalmozva állnak a feldolgozásra váró rongyok, és kész varrományok, dobozokban szekrényekben, zsákokban. Igen ám, de most, mint említettem már, némi mélabú is rám telepedett lustasággal spékelve, és nincs ilyen apró cuccom készen, mert ilyen miért is lenne...

Program meg volt a hétvégén rendesen, kezdődött még a jó kis esős szombat reggelen, amikor is elmentünk egy gyermek kollégiumi ellátmányának egy részét, nagy részét beszerezni a hozzánk legközelebb eső gazdaságos áruházba. Ebből jobbra is, balra is van egy-egy, mindkettő ugyanolyan távolságra, a szomszéd városokban, de másfajta "nagyboltok" csak távolabb...így havonta 1x általában előfordulunk a gazdaságosban:-)) nagy bevásárlás címén.

Hát így esett, hogy ott, ezeken a zsebes apróságon megakadt a gazdaságos szemem. Nem is tudom miért nem varrtam én még ilyeneket? De maga az anyag volt az, ami igazán feletette a figyelmemet. Persze, hogy nem vettem belőle.

Aztán itthon már megbántam, mert közben rájöttem, hogy a kollégiumba való sütő-főző, csomagoló mutatvány közben már semmi érdemlegeset nem tudok varrásból komponálni, ajándék pedig kell, ha már nem voltam eléggé előrelátó. A meglévők között apró használati tárgyak nincsenek, egy doboz csoki meg..., ismerem én a családomat, az meg elfogy és kész. Az a nagyobb "érték", még, ha csak jelképes is az ajándék valójában, ami megmarad, az már csak hab a tortán, ha használni is lehet. ( Ja és, a saját munka, ugye:-((  )

Aztán vasárnap következett a nagy feladat. A gyerek elszállítmányozása cókmókostól a kollégiumba, a Nagyfaluba. Jókora mutatvány volt, de megoldottuk, már rutinosak vagyunk, most csak 1 üveg házilekvár, és egy elosztó maradt itthon. :-)) Tavaly kicsit több minden. :-))

Hazafelé jövet sikerült Moha bá'-nak beiktatni az útvonaltervbe, egy útbaeső gazdaságos áruházat, :-)) egészen más dologért, naná, hogy első látásra összeakadtam megint ezekkel az alátétekkel, pedig ebben a boltban nem ismertük a járást:. Gondoltam, ha már így vonzódunk egymáshoz, akkor viszek belőle egy párat.



Így lett aztán szentségtörés, de a megajándékozott nagyon örült neki.

Az már más kérdés, hogy: persze, alátét, majd szépen felakasztom a konyhába, nehogy elkopjon, vagy összekenődjön :-))) Méghogy edényalátét! Kár lenne összekenni. Biztos csak nézni fogják:-)) Mint díszt. Pedig az szeretik, amit használni lehet:-))

Tudom ciki, de nem mertem megmondani, hogy kivételesen ez most nem sk. darab. Nem is feltételezték róla:-))) meg nem is kérdezték.

Boldogsághormon ide, vagy oda..

...azért  mégiscsak évszakváltás van. Egyiket se szeretem, de ezt legkevésbé, nyárból az őszbe... Így meg nagyon nem, ahogy most csinálja.

Az elmúlt hetekben kicsit kevesebbet foglalkoztam, sőt, egyáltalán nem foglalkoztam kreatívkodással. Igazoltan:-)) más irányú elfoglaltságaim miatt, majd azt követően, kisebb epebaj, mostanság meg őszi depressziónak titulált, nagyon kóros lustaság miatt.

A kötelezőkön kívül, tipikusan a semmihez sincs kedvem korszakomat élem, nem először, és tartok tőle, nem is utoljára. De igazából az lehet a gond, hogy elég pörgős napok után, most nincs olyan nagy hajtóerő, meg borul, meg esik, meg...gyerekek ide-oda...

Pedig kaptam én, számomra egy halom kincset, Keresztanyámtól. Nekem óriási ajándék. Valamikor a kötés-horgolás nagymestere volt, aztán átpártolt a hímzésre (azzal még keresni is lehetett felénk) most meg már a szeme sem a régi, úgyhogy a nyár végi lomtalanításkor meglepett engem egy zsák maradék fonallal. Fogalmam sincs honnan tudta, hogy ismét kötögetek, lehet, hogy csak próbálkozott megszabadulni tőle, és ismer már annyira, hogy majdcsakjóleszvalamire alapon, semmit se szoktam visszautasítani. De ennek most kifejezetten örültem, mert az én maradékkészletemet jól feléltem az elmúlt tél óta. Még UFO is van köztük, régi, hagyományos kötőtűvel együtt. A fonalak mindenfélék, minőség, és szín tekintetében is, de használhatóak. Ez a lényeg.

Hogy mikor és mi készül belőle, az még a közelgő tél titka. Meg az enyém:-)))

Nálunk nem aktuális...

... már és még:-))) de olyan boldogsághormonos:-)))

A zenét is hallani kell legalább kétszer, lehet többször is:-))

Így hát ugyanaz, csak kicsit másképp, vagy inkább, más kép:-))

Filmajánló...

... megint Annamari lányomtól:Temple Grandin

... megint (leendő) szakmájába vágó téma



"...a Temple Grandin sem egy átlagos autista nőről szól, de ez a legnagyobb kivetnivaló, amelyet ez ellen a film ellen felhozhatok. Nem egy átlagos, életszerű történet, de IGAZ, hiszen Dr. Temple Grandin életét dolgozza fel."

(Nem vagyok egy nagy ünneplő, főleg nem, ha rólam van szó, nem szeretem a formaságokat, de szerényen csak megjegyzem, ez volt a 200., amit bejegyeztem.)

Vége van a nyárnak,....vagy

Itt van ősz, itt van újra....

Sajnos, mert én kánikula imádó vagyok, és tegnap hallottam a TV-ben, hogy már lehet őszi depressziónk. Na, nekem már van is. Pedig nálunk már az iskolakezdés nem olyan, mint a kisgyerekes családban, mert az egyik már dolgozó nő, a másik, a második félidőt kezdi az egyetemen, a harmadik meg utolsó évét a gimiben. Ez talán a legneccesebb, érettségi, pályaválasztás, nem kis dolgok egy 18 éves fiatal életében. És persze a szülőknek sem.

(Sokáig vívódtam, hogy engedjem-e ezt a bejegyzést az útjára, de a blogom címét figyelembe véve ezek is gondolatok, vagy épp ezek azok, és arról, ami érdekel...)

A legtöbb családban ilyenkor az iskolakezdéstől stresszesebb az élet, de vannak, ahol ettől sokkal nagyobb problémákat jelent idén a bejegyzésem címe. Mert ugye volt ebben az országban Borsodban (is), egy hatalmas árvíz a nyár elején. Az illetékesek ígértek, "fűt, fát, vadvirágot", de legfőképpen új házakat az összeomlottak, jelentősen megsérültek helyett, mire beköszönt a hideg, megerősített gátakat, mire itt lesz az újabb esős évszak. Gyűjtött az ország, összefogott a nemzet, lett is szép óvoda, meg sok bútor, ruha, tartós élelmiszer, egyebek...Aztán van néhány új ház is, oda már be lehet pakolni az előbb említett adományok egy részét. Ott már van helye az ágynak is. De a többit hová is tegyék? Romok vannak, engedélyek nincsenek,vagy ahol vannak, ott pénz nincs. Mit csináljanak, azok, akiknek nem dőlt össze a házuk, de többe kerülne a felújítás, mint egy új építése. A biztosító azt mondja, nem kell újraépíteni, egy magánúton, magánpénzért dolgozó statikus pedig azt mondja, ő nem garantálja a biztonságot felújítás esetén sem. Az ilyen bizonytalan házak elvileg lakhatatlanok, pedig télre ezeknek a tulajdonosaiknak is kellene egy biztos fedél a fejül fölé.

Valaki tudja, hova lett a nemzet adománya? Tudják, hogy Juci néni, vagy Sándor bácsi házát építették föl belőle? Valaki tudja mennyit spóroltunk a tűzijátékon, és abból a pénzből melyik károsult részesült? Úgy tűnik a lakosság adakozó, segítőkész, ki segítsen a rászorulókon, ha nem mi?

Az ország vezetői el vannak foglalva. Mindenféle bizottságokat hoznak létre, hogy a csontvázakat megkeressék, aztán jól meg is büntessék, aki elrejtette. Vagy utólag, perrel, vagy az adott pillanatban, kirúgással, még, akkor is, ha az az összes kirúgottat tekintve, a módosított végkielégítést figyelembe véve is, az ilyen módon kifizetett végigelégítés igen tetemes összegre rúghat. Vajon hány házra futotta volna? Az a baj, hogy ebben az országban a vezetők mindig visszafelé néznek, a megtorlás a legfontosabb, nem pedig a jövő. Illetve dehogynem, a jövő is, de csak számukra. És ez már úgy rendben is van szerintük, a 100 napban egyenesbe lett hozva. Mindenki a helyén van.

Azért ki is felelős, hogy az árvízkárosult családok nagy részénél még nincs megoldva a lakáskérdés? Ezt a csontvázat ki rejti el? Ki és mikor fog rábukkanni?

Azt nem tudom van-e olyan bizottság, ami az árvízi helyreállítást koordinálja, de nemcsak aktatologatással, meg bűnösök keresésével, kirúgásával, hanem hatékonyan. Könnyen vannak ők, hisz biztos nem fedél nélküli árvízkárosultak. Ha egy is érintett lenne közülük, már rég le lenne rendezve ez a dolog.

Csak nem tudom miért nem szorult beléjük kicsit több empátia. Vagy mégis? Van akinek a lengyel árvíz fontosabb volt, mint a magyar, meg azért a magyar gyerekek is nyaraltak a Balatonnál (nem csak a lengyelek), hurrá, víz, kicsit más, mint amit megéltünk. De jó is volt...aztán majd otthon, ha nincs kész a ház, lehet visszaemlékezni szép, nyári, balatoni napokra, ha ősszel meg a meg nem erősített gátakat újabb árhullám érné el, majd azt mondják, majdnem olyan, mint a Balaton. :-((((